Ha a férfi nem ért a szép szóból

A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.

Szia!

Negyvenéves, nős férfi vagyok, két gyerekünk van, 16 és 13 évesek. A házasságom eddig rendben volt, időnként voltak összezördülések, de hát melyik házasságban nincsenek. A szex terén sincsen problémám vagy hiányom. Most lettem 40 éves. Tudom, hogy azt szokták mondani, a férfiak 40 éves koruk után megbolondulnak, de kérlek, ne ezzel a megállapítással intézd el a problémámat.

Már közel két éve, (2003 április óta), hogy új munkakörömbe kerülve megismertem őt. Mindjárt az első pillantásra kész voltam. Elvált, 35 éves, egy fia van: 11 éves. Mindjárt ez első hetekben sok segítséget kért tőlem a munkájával kapcsolatban. Közelebbről is megismertem, láthatólag kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak, jól elbeszélgettünk bármiről, még a véleményünk is általában nagyon hasonló volt a dolgokról. Apróságokkal leptem meg, csoki, kis virág az asztalán, stb. Elkezdtem verseket írni hozzá, szóval udvaroltam.

Kb. fél év után elmondta, hogy ne tegyem ezeket, mert a munkatársnői megszólják, és már összehoztak bennünket. "Neked családod, feleséged van, ez nem helyes." És ezt mondta még: "Nekem is van egy kapcsolatom". Ez a kifejezés, hogy "kapcsolatom van", én úgy gondoltam, nem igazán mély érzelmi kapcsolatra utal, hiszen nem úgy mondta, hogy barátom, kedvesem, esetleg szerelmem van. Én ezután megpróbáltam kiverni a fejemből, de nem sikerült. Leírtam az érzéseimet levélben is, továbbra is verseket írtam hozzá. További néhány hónap után azt mondta, hogy jó, találkozzunk egyszer nyugodt környezetben csak ketten, nem bírja már nézni a szenvedésemet, de mást nem ígér.

A találkozó megtörtént. Ott én letérdeltem elé, és feleségül kértem. Elérzékenyült, talán picit el is sírta magát, de szerinte ez lehetetlen, nem rombolhatjuk szét a családomat. Lehet, hogy az ő fia és anyukája sem tudná ezt a változást elfogadni. Nem akar a környezetünknek bajt és fájdalmat okozni. Harmadik érvként azt is mondta, hogy én nem az ő kedvelt típusa vagyok, és "olyan módon" nem vonzódik hozzám. Én ezeket felfogtam, és azt is tudom, hogy nem vagyok egy szép, macsó típus. Ezen a találkozón tényleg csak beszélgettünk, próbáltuk egymásnak elmondani gondolatainkat, érzéseinket. Ez végül számomra kudarccal végződött. Ezek után megint próbáltam felejteni. Lehetőség szerint még a munkahelyen is kerülni a találkozást. Mindent megpróbáltam. Még azt, is hogy körülnéztem, hátha valaki más segít felejteni. De egyszerűen nem tudott, nem tud érdekelni más nő.

Hiába is kényszeríttettem magam, hogy másik nőt keressek, lehetetlenség. Tavaly (2004 decemberben) karácsonyi ajándékként vettem neki ékszereket. Igazából nem akarta ezeket elfogadni, de végül mégis elfogadta és december végén viselte is őket. Ez engemet egy icike-picike reménnyel töltött el.

Aztán az újévben találkoztunk, és végül is januárban mindhárom ékszert visszaadta és mondott talán valami olyat, hogy "nem akartam a tavalyi év végédet elrontani, és van neked kire költeni" és gyorsan otthagyott. Az, hogy tényleg ezeket mondta-e, abban nem vagyok biztos, mert olyan zajos volt a környezet, hogy nem hallottam jól. Azóta nem tértem magamhoz. Lehet, hogy nagy hülyeség, de nem merek, nem tudok odamenni hozzá, hogy most mi is történt, vagy legalább azt tudni, hogy mit mondott, amikor visszaadta az ékszereket.

Most tényleg annyira nem vonzódik hozzám, hogy semmi esélyem? Vagy a férjének és a gyerekeknek okozott fájdalom az igazi probléma, akadály? Már arra is gondoltam, hogy legalább még egyszer találkozhatnánk és lenne egy szép napunk és éjszakánk, ezután ezt az emléket őrizném, és tényleg békén hagynám őt. Vagy ez értelmetlen, buta gondolat? Már az első találkozónkon is beszéltünk erről néhány szót, azt mondta, nem lehet, ez csak tovább vinne a nem helyes irányba.

Nagyon szépen kérlek, segíts, adj tanácsot nem bírom már ezt a szenvedést!

Kedves!

Sajnos a kialakult helyzeted saját magadnak köszönheted. Úgy gondolom, elég sokszor kinyilatkozta, hogy nem szeretne veled semmilyen kapcsolatba bonyolódni. Az első jel: verbálisan a tudtodra adta, hogy kapcsolata van. Te már itt elkezdtél kombinálni. "nem úgy mondta, hogy pl. barátom, kedvesem, esetleg szerelmem van" - fogalmaztál leveledben. Az, hogy számára a kapcsolat szó, mit jelent, nem tudhatod. Jelentheti a szerelmet is, csak ő máshogyan kommunikál. Te ezt azonban a saját értékrended szerint fordítottad le, ami - leveled alapján egyértelműen kijelenthető - sajnos nem azt jelenti, amire te gondoltál.

A következő: az első találkozó alkalmával feleségül kérted! Ezt mégis, hogyan gondoltad? Nős vagy, két gyereked van és egy másik, számodra még idegen nőnek - hiszen csak az álmaidban, a képzeletedben ismered - kérted meg a kezét. Erre még akkor is felvonta volna a szemöldökét, ha ugyanolyan érzéseket táplálna irányodba, mint amilyeneket te, iránta. Ennek ellenére ő türelmesen és nagyon okosan levezette, miért nem lehetséges köztetek semmilyen kapcsolat. Aztán: ékszereket vásároltál neki - ez már a teljes kétségbeesés jele - úgy, hogy az ég világon semmi olyan nem történt közöttetek, ami erre okot adhatott volna, de miután te ragaszkodtál ezek elfogadásához, megtette. Hogy tapintatból, vagy női hiúságból, esetleg csak egészen egyszerűen azért, mert tetszettek neki, nem is annyira fontos.

Az viszont annál inkább, hogy mikor visszaadta azokat, még mindig nem voltál hajlandó észrevenni a tényeket, mégpedig azt, hogy egyfelől problémát okozol neki ezzel a rámenősséggel a munkahelyeteken, másfelől pedig azt, hogy nem akar téged. Itt még mindig álomba ringattad magadat azzal, hogy talán nem is azok a mondatok hagyták el a száját.

Tessék végre észrevenni, hogy ő nem szeret téged. Tessék végre tisztán látni a helyzetet, és nem kivetíteni a érzéseidet az eseményekre. Ne akarj vele többet találkozni, és ne okozz neki több kellemetlenséget. Nagyon okosan és udvariasan reagált a közeledésedre, te hagytad figyelmen kívül az elutasításait. A kétségbeesésedet csak magadnak köszönheted.

Azt javaslom, próbáld meg rendbehozni a házasságodat, és nem ártana többet foglalkozni a családoddal, mert ez a kis mese, amit kitaláltál magadnak, valószínűleg igencsak eltávolított tőlük.

Sok sikert kívánok neked.

Csókollak: a Facér Csajszi