Heti horoszkóp 2005. április 18-24.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
Erődet és energiádat - amelyből most annyi van, hogy neked, magadnak talán már sok is - most azoknak az embereknek a szolgálatába szeretnéd állítani, akik elesettek, vagy lelki problémáik vannak. Elképzelhető, hogy meg is találnak azok, akik rászorulnak, és ha mást nem is tudsz tenni, hallgasd végig őket, és lásd el őket jó tanácsokkal. Nagyon erős benned a késztetés, hogy mások életébe beleavatkozz - igaz, ezt azzal a szándékkal teszed, hogy segíts. Ám tartsd szem előtt azt, hogy mások problémáit te nem oldhatod meg teljes egészében. A legnagyobb segítség az, hogy a megoldási módokat segítesz megtalálni.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
Kifejlődik benned egy olyan képesség, amelyet "belső látásként" szoktak emlegetni. Talán az is megtörténik, hogy emberi sorsokat látsz, valahogy úgy, mintha egy filmet néznél a moziban. Ezek a történetek nagyon színesek és izgalmasak lehetnek, és nem is kétséges, hogy valóságosak. Többféle módon is felhasználhatod ezt a képességedet. Megtarthatod magadnak vagy felhasználhatod arra is, hogy segíts azoknak, akik erre pillanatnyilag rászorulnak. Mivel te már látod a "film" végét, azt is tudni fogod, hogy a végkifejletet miként lehetne befolyásolni, persze pozitív irányban.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
Ha voltak egy ideje súrlódások vagy feszültségek párkapcsolatodban, akkor most megkapod a lehetőséget arra, hogy ezeket a konfliktusokat megoldd. Meglehet, hogy párkapcsolatod teljesen felborult, és átalakult, azonban átmenetileg nyugodt időszak következik. Rá fogsz jönni, hogy nagyon is tudsz türelmesen reagálni párod megnyilvánulásaira, és azt is tudni fogod, hogy, ha ő ideges, akkor nem az a legjobb megoldás, ha haragszotok egymásra. Az ilyenkor megőrzött nyugalom, és odafordulás csodákat tehet, bár ez az állapot a feszült pillanatokban nagyon nehezen fenntartható.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
Jó lenne, ha nagyon odafigyelnél arra, hogy mikor és mi hangzik el körülötted. Most minden egyes kimondott szó és mondat üzenet lehet a számodra, és - bár furcsán hangzik - csakis neked szól. Ez azt jelenti, hogy ha véletlenül meghallasz egy mondatfoszlányt - akár az utcán is -, akkor azt jegyezd meg, hiszen életfontosságú információkat hordoz számodra, és biztos, hogy nem véletlenül jutott el hozzád. Különösen azokra az információkra figyelj, amelyek érinthetik egzisztenciád, valamint pénzügyeidet. Olyan tippeket kaphatsz - teljesen véletlenül -, amelyek segítenek abban, hogy ezt a területet megszilárdítsd életedben.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Nagyon kedves hangulatban vagy, az üvöltő Oroszlán most egy kicsit szabadságra megy. Helyette egy bájos kis cica van jelen, aki mindenkit arra ingerel, hogy megsimogassa és megszeretgesse egy kicsit. Különösen munkahelyeden veszik ezt észre, és ne is csodálkozz azon, hogy mindenki a segítségedre akar lenni, és persze elhalmoznak kedvességgel. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között öröm neked a munka, és nem érzed terhes, unalmas robotnak. Meglehet, hogy érzelmi szálak is kibontakoznak egy számodra vonzó emberrel, mégpedig a munkád kapcsán.

Forrás: [origo]

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Nagyon fontos szerepet kap életedben a szexualitás, mégpedig olyan mélységekben, ahogyan csak lehetséges egy ember életében. Eddig kissé szégyenlős voltál ezen a területen, és sok vágyad lehet, amelyet eltitkoltál, egészen egyszerűen azért, mert nem merted kinyilvánítani partnered felé ezeket a vágyakat. Most azonban lehullik rólad a szégyenérzet, és új felfedezéseket tehetsz partnereddel együtt, amelyek nagyban megszilárdítják majd a kapcsolatot. Életed más területein pedig energiát adnak neked, egyszóval számíts arra, hogy felpezsdül az életed.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
A következő napok arra valók számodra, hogy végre teljesen kikapcsolódj, kiszórakozd magadat, egyszóval szenteld magad a pihenés örömének. Ezek a kellemes pillanatok már nagyon hiányoztak neked, s néha előfordult, hogy úgy érezted, hogy beletörsz a napi robotba. Talán a legjobb az lenne, ha szabadságot vennél ki, és úgy intéznéd, hogy semmilyen kötelezettség ne nyomja a válladat a következő napokban. Igényeid miatt nem kell bűntudatodnak lennie, hiszen minden embernek jár néha, hogy elvonuljon a hétköznapok világából.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Szeretni való egyéniségeddel éred el a legnagyobb sikereket ezekben a napokban, mégpedig a munkahelyeden. Rájössz, hogy sokat számít, ha valóban kedvesen viselkedsz, és nem piszkálod a többieket. Lehet, hogy egy-egy mosollyal, vagy kedves aprósággal sokkal többre mész, mint hosszú évek aknamunkájával. Nem is esik most nehezedre, hogy nagyon rokonszenvesen viselkedj, hiszen teli vagy életörömmel, energiával, és nagyon szívesen adod tovább ezt az erőt másoknak is. A legjobb talán az lenne, ha szerveznél egy bulit, ahol másokkal együtt örülhetnétek az életnek.

Forrás: [origo]Nyilas (november 22. - december 21.)
Nagyon határozott vagy, sőt, céltudatos. Pontosan tudod, hogy mi az, amit szeretnél, és milyen erő- és időráfordítással érheted el az áhított célt. Amit pedig szeretnél: sok-sok pénzt, amellyel anyagi ügyeidet rendezhetnéd. Úgy érzed, hogy sok olyan vágyad van, amely a meglévő anyagi kereteid között nem tudsz megvalósítani. Több dologra is nagyon fáj a fogad, amit nem tudsz most megvenni. Ha egy kicsit hallgatsz a belső megérzéseidre, akkor megfordíthatod ezt a tendenciát, és megtalálod a módját a pénzszerzésnek.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Kissé zaklatott leszel lelkileg, mégpedig azért, nyomasztanak üzleti ügyeid. Általában a pénzkérdések is idegesítenek most, hiszen nem látod még pontosan, hogy miként alakul anyagi vetülete életednek. Te már akkor nagyon ideges vagy, amikor még nagyon sok választ el attól, hogy pénzzavarba kerülj. Ha mégis fennáll az esély, akkor lelkileg nagyon feszültté válhatsz, talán még aludni sem tudsz rendesen. Azonban ne tarts attól, hogy hosszabb ideig is eltart ez az anyagi válság, hiszen te nagyon szorgalmas ember vagy, és megtalálod a módját annak, hogy újra megalapozd egzisztenciádat.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
Különcséged és erőszakosságod lehetnek azok a tulajdonságaid, amelyek most megakadályoznak abban, hogy sikerre vidd üzleti tárgyalásaidat, és általánosságban is hátráltatnak a munkád során. Talán most sokkal célravezetőbb lenne, ha egyfajta alkalmazkodó magatartást tanúsítanál, és időt hagynál magadnak és másoknak is ahhoz, hogy az új helyzetekhez alkalmazkodjatok. Ne akard most mindenáron saját nézőpontodat elfogadtatni, mert ezzel csak konfliktushelyzeteket teremtesz, és ezek a viták nagyon nehezen kezelhetőek lesznek.

Forrás: [origo]Halak (február 20. - március 20.)
Most van itt az ideje, hogy nyakadba vedd a várost, és önfeledten vásárolgass egy kicsit. Elsősorban a lakberendezési üzletekben nézz körül, hiszen itt olyan új tárgyakat találhatsz, amelyek nemcsak feldobják lakásod hangulatát, hanem nagy-nagy örömet is szerez neked, hogy birtokolhatod őket. Ez az időtöltés - ugyan egy kicsit sokba kerülhet - mégis nagyon pihentető lesz számodra, teljesen kikapcsol, és megadja neked azt az érzést, hogy befolyásolod a környezetedet, hiszen módodban áll egy kicsit átalakítani azt.