Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Érdemes ma bőrünkkel foglalkoznunk egy kicsit, és ezt megtehetjük olyan formában, hogy tápláló arcpakolásokat alkalmazunk, amelyek jobban kifejtik majd a hatásukat. Emellett sikerrel foglalkozhatunk növényeinkkel, például időszerű lehet átültetni őket.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold kvadrátban áll a Plútó bolygóval, és ez bizony alaposan felkavarhatja lelkivilágunkat. Vagyis hatalmába keríthet az oktalan indulat, amelyet minden bizonnyal azok is megkapják tőlünk, akik nem is szolgáltak rá igazán.

Emellett érdemes elgondolkodnunk saját vágyainkon, motivációinkon. Foglalkozzunk lelkünkkel, ebben az időszakban gyógyító folyamatokat indíthatunk el magasabb szintű énünk segítségével. Nagyon alkalmas az idő arra is, hogy elmélyüljünk a mágia, gyógyító erők, okkultizmus tanulmányozásában. Sok mindent meg fogunk érteni, és át fogunk érezni, ha ilyen témákkal foglalkozunk ebben az időszakban.

A Hold a Szűz csillagjegyben halad, ezért sokkal tanácsosabb egészséges és könnyű ételeket fogyasztani, hiszen emésztőrendszerünk sokkal érzékenyebb. Aki a gyomorfekély panaszától szenved, ma sikeres kezelésbe kezdhet.