Heti horoszkóp 2005. május 2-8.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
Az előtted álló rövid időszakban rendkívüli módon felerősödhetnek intellektuális képességeid. Az eszed úgy vág, mint a borotva, és nagyon spontán és kreatív ötleteid születhetnek ebben a pár napban. Ezt a képességedet leginkább a munka területén kamatoztathatod, és valóban sikerre viheted régi és újabb terveidet is. Hátrányként jelentkezhet, hogy nehezen tudod ezeket az új gondolatokat és ötleteket egyfajta szilárd struktúrába rendezni.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
Rengeteg energiát kaphatsz az előtted álló napokban. Úgy érezheted, hogy telis-tele vagy erővel, szinte nincs olyan feladat, amelyet ne tudnál megoldani. Nagyon lelkesen állsz hozzá minden olyan feladathoz is, amelyeket máskor nyűgnek és fárasztónak érzel. Érdemes ezt az energiát felhasználnod, hiszen végére érhetsz minden gyűlölt és halogatott tennivalódnak. A szerelemben is sok energiát tudsz mozgósítani, és ez áll a szexualitásra is.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
A felelősségérzeted most szemben áll azzal az igényeddel, hogy olyan élvezetet keress, amely tiltott gyümölcs számodra. Nagyon nehezen mondasz le arról, hogy egy vonzó és titkos viszonyt kezdeményezz. A másik oldalon viszont ott van a gondolat, hogy felelősséggel tartozol állandó párkapcsolatodban, és nem szeretnél méltatlan dolgot művelni. Ez a kettőség sok idődet és energiádat felemészti.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
Kellemes időszak várható életedben, a következő néhány napban. Ez konkrétan azt jelenti, hogy élvezed az életet, annak minden ajándékával együtt. Élvezed finom ételeket és italokat, és persze a szerelem és a szexualitás is ezek közé az adományok közé tartozik. Mégis tudod, hogy hol van a mérték, és így még attól sem kell tartanod, hogy a mértéktelen evés-ivásnak köszönhetően felszedsz néhány kilót. A szerelemben ugyan megérint néhány kellemesnek ígérkező alkalom, mégis megállít a józanságod és a felelősségtudatod.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Sok ígéretes lehetőséget és alkalmat tartogat most számodra az élet, s ezek a lehetőségek elsősorban munkád és hivatásod körül csoportosulnak majd. Ez azt jelenti, hogy szinte tálcán kínálják neked az alkalmat, hogy megmutathasd, hogy mit tudsz. Különösebb erőfeszítésedbe sem kerül, hogy eleget tegyél az elvárásoknak, hiszen az is elegendő, hogy teszed a dolgodat, mint ahogyan máskor is szoktad. Összegezve elmondható, hogy a gyümölcsök beérnek életedben, és meglátod végre a munkád eredményét.

Forrás: [origo]

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Szembekerülhetsz a következő napokban mások szerencsétlenségével és kínjaival. Ezek elsősorban anyagi természetű gondok, ami nagyon megérintik a lelkedet. Azon gondolkodsz, hogy miként tudnál segíteni az érintetteknek, azonban nem jut eszedbe igazán jó megoldás. Mindenesetre jó ötlet, ha elgondolkodsz azon, hogy mindenkinek a búját-baját úgysem tudod magadra venni, és igazából nem is ez lenne az ideális megoldás. Sajnos mindenkinek saját magának kell megvívnia a harcait, és neked pedig a saját gondjaidat megoldanod.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Az előtted álló napokban betoppan az életedbe valaki, aki olyan dolgokat mond majd, ami nagyon hízeleg neked. Elmondja, hogy nagyon vonzónak tart téged, és szívesen osztaná meg veled az ágyát, talán a szabadidejét is. Emellett egy picit kínos is a szituáció, hiszen te csak rokonszenvet érzel iránta, annyira nem kavar fel a jelenléte, hogy valóban bele is menj a viszonyba. Születetten diplomatikus éned azonban könnyen megoldja a kínos helyzetet, talán még barátság is lehet ebből a kapcsolatból.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Nagy hangsúlyt fektetsz most családi életedre, és bizony megtapasztalhatod, hogy nem vagy egyedül. Életed során sokszor fordul elő, hogy mindent önerőből és magadban szeretnél megoldani. Néha nem fogadod el a segítséget, még akkor sem, ha azt önzetlenül és szeretetből nyújtják számodra. Szükséged van arra, hogy tudd: egyedül is megállod a helyedet és nincs szükséged segítségre. Számodra az a tanulási feladat, hogy merd elfogadni mások segítségét, különösen, ha a családtagjaidról van szó.

Forrás: [origo]Nyilas (November 22. - december 21.)
Sokszor keveredsz olyan helyzetbe a következő napokban, amikor mások feldühítenek, vagy talán nyílt támadási felületté válsz mások számára. Különösen a közlekedési helyzetekben vagy kitéve annak, hogy mások beléd kössenek, és jól odamondogassanak neked. Ilyenkor persze te sem maradsz adós: kiveszed a magad részét a konfliktusból. Érdemes lenne végiggondolnod, hogy valóban célszerű-e belemenned ezekbe a vitás és feszült helyzetekbe. Persze meglehet, hogy önbecsülésed sérülne, ha nem vágnál vissza.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Mindig szilárd struktúrákban gondolkodtál: tökéletesen tisztában vagy vele, hogy az adott feladataidhoz mennyi energiát, mennyi munkát s időt kell befektetned ahhoz, hogy megérje elvégezned, és profitálj is belőle. Most mégis előfordulhat, hogy bizonytalan vagy abban, hogy egy-egy üzleti lehetőségbe belemenj-e. Ha alkalmazottként dolgozol, akkor nem vagy benne biztos, hogy jó helyen vagy-e, megéri-e neked még a mostani munkahelyeden dolgozni. Meglehet, hogy a változtatás elkerülhetetlen lesz.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
Kicsit változékony lesz a hangulatod ezen a héten - ez a megállapítás talán még finom is lehet a kialakult helyzethez képest. Ez azt jelenti, hogy minden apróságon felkapod a vizet, jól kitombolod magadat, aztán pedig te vagy a legboldogabb ember a világon. Ez a fajta érzelmi hullámzás téged is megvisel, azonban valóban nagy feladatot jelent a körülötted élő emberek számára. Próbáld meg megvilágítani számukra, hogy te most egy kicsit zaklatott állapotban vagy, és kérd meg őket, hogy legyenek egy kicsit türelmesebbek veled.

Forrás: [origo]Halak (február 20. - március 20.)
Nagyon fontos lenne, hogy elgondolkodj azon, hogy vajon milyen módon és miként kommunikálsz a körülötted lévő világgal. Könnyen lehet, hogy testeddel, mozdulataiddal egészen mást közvetítesz, mint amit mondasz. Ez a fajta "elcsúszás" félreértésekre, kényelmetlen érzelmekre ad okot, és könnyen lehet, hogy hiteltelenné válsz mások szemében. Foglalkozz egy kicsit azzal, hogy jó-e, kielégítő-e a metakommunikációd, és ha úgy ítéled, hogy nem az, akkor menj el egy speciális tréningre.