Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Rák csillagjegyben halad, ezért gyomrunk kerülhet előtérbe, tehát minél több bio-élelmiszert fogyasszunk. A Hold együtt áll a Szaturnusszal, ezért érzelmeink komollyá válhatnak, és objektívebben látjuk őket.
Vágólapra másolva!

Máj és epebántalmaink megszüntetésére azt tehetjük, hogy korán lefekszünk pihenni, mivel a máj és az epe éjfél után regenerálódik. Tehát az olyan ember, aki mulatozik, éjszakázik, nem tud hatásosan fellépni ezzel a problémával szemben. Májproblémák esetén a sárga színnel végzett színterápia kiegészítő kezelésként ragyogóan beválik.

Reggel a Hold kvadrátban áll a Jupiter bolygóval. Ez a bolygóállás vizesedési problémákat idézhet elő a szervezetben. Akinek erre hajlama van, előzze meg a bajt egy kiadós csalántea-kúrával. Azok is rosszabbul fogják magukat érezni, akiknek krónikus hólyaghurutjuk van, vagy felfázásra hajlamosabbak. Mielőtt antibiotikumos kezelésbe kezdenénk, próbálkozzunk meg azzal a megoldással, hogy napi 3-4 liter folyadékkal "kimossuk" szervezetünkből a kórokozókat. A kakukkfűnek remek antibiotikus hatása van, így a gyógyszerszedés előtt érdemes ebből teát fogyasztani, így talán természetes úton is kezelhetjük a bajt.

Lelki szinten úgy érezhetjük, hogy a körülöttünk élő emberek nem fogadnak el minket, legalábbis nem önmagunkért szeretnek. Ez az érzelem nem feltétlenül a valóságot tükrözi, hanem sokkal inkább saját, legmélyebb félelmeinket jeleníti meg. Azonban könnyen kapjuk vissza negatív elvárásainkat is a külvilágból. Hiszen olyan, mintha ránk lenne írva, hogy nem tartjuk magunkat szerethetőnek és vonzónak.