Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold trigonban áll a Vénusz bolygóval, ám támadottan az Uránusz által. Összességében jól érezhetjük magunkat, bár egy kicsit nyugtalanul. A kíváncsiság eluralkodik rajtunk, aminek köszönhetőnek belebonyolódhatunk egy titkos kapcsolatba.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold trigonban áll a Nappal. Ennek hatására sikeresen megélhetjük női-férfi szerepeinket. Kiegyensúlyozott lesz a kapcsolat saját női- és férfi részünk között. Próbáljuk meg kreatívan kihasználni, hogy a mai napon könnyedén kapcsolatba kerülhetünk saját animánkkal/animusunkkal. Ha ez a kapcsolat harmonizálódik a mindennapi életben is, akkor óriási mértékben megnövekedhet problémamegoldó képességünk, hiszen olyan képességeinkhez férhetünk hozzá, amelyek eddig rejtve voltak saját magunk előtt, bennünk szunnyadtak.

Hétköznapi síkon párunkkal kellemes, konfliktusoktól mentes, egyetértésben töltött nap várható, olyan, amikor minden a helyén van, nem bosszantjuk egymást feleslegesen. Szüleinkkel kapcsolatban is harmónia uralkodik bennünk, most igazán békében, hálásan gondolunk rájuk, negatív érzések nélkül.

Ami még fontos lehet a mai napon, az a saját belső gyermekünkkel való foglalkozás. Vagyis próbáljunk meg kommunikálni azzal a kisgyermekkel, aki bennünk él, és lehet, hogy nagyon régóta vágyik arra, hogy fényt, melegséget, szeretet kapjon. Adjuk meg neki ezeket a boldogító érzéseket, s felnőtt életünk fog ez által épülni.

A Hold belép a Mérleg csillagjegybe. Egészségügyi vonatkozásaiban a vese, a húgy utak területét érinti. A kínai filozófia szerint a vesékben tárolódik a velünk született energia, mely egész életünkön átkísér. Ez az időszak alkalmas a bioenergetikai kezelésekre, mint pl. prananadi univerzális energia, reiki, szellemsebészet, stb. Könnyebben felvehetjük a kapcsolatot szellemi vezetőinkkel, segítőinkkel is. A Mérleg energia semleges, így van egy kis bizonytalanság a levegőben. A mai nap színe a narancssárga, így ha harmóniában szeretnénk lenni a nappal, viseljünk ilyen ruhát.