Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
Este a Hold szemben áll a Nappal, ezért könnyen alakulnak ki viták, veszekedések, házasságunkban, párkapcsolatunkban. A konfliktusok apró nézeteltérésekből fejlődnek nagy veszekedésekké, valahogyan úgy, ahogyan a hógolyóból lesz lavina.  
Vágólapra másolva!

Késő délutánig, tehát napunk nagy részében - a Hold még a Skorpióban tartózkodik. Ma sikeresek lehetünk saját, mély belső világunk felfedezésében, hiszen a Skorpió csillagjegy erről is szólhat számunkra. Elgondolkodhatunk saját, mély belső motivációinkon, sőt rájöhetünk arra, hogy minként működnek lelki folyamataink.

Ma telihold van, ezért ma ajánlatos minél kevesebb félkész terméket főzni, illetve fogyasztani - ezeket a hozzájuk adott mesterséges anyagok miatt érdemes elkerülni. Ugyanis szervezetünk a mai napon a mesterséges adalékanyagokat is könnyebben felszívja. Általában is érdemes böjtölni kicsit, és csak igazán jó minőségű és értékes táplálékokat fogyasztani.

Ma felgyűlik a kötőszövetekben a folyadék, vizesedést tapasztalhatunk, persze csak átmeneti jelleggel. Nagyon sokan nyugtalanok lesznek a telihold hatásaitól, mások éppen ellenkezőleg: ilyenkor vannak igazán elemükben. Sok olyan embernek, akinek segítő foglalkozás a hivatása jótékony hatású a telihold, ilyenkor ugyanis sok indulat felszínre kerülhet, amelyek gyógyító folyamatokat indítanak meg. Tehát a pszichoterápia, hipnózis, tanácsadás, kártyavetés, asztrológia területén kiaknázhatjuk az erőket, ugyanis sokkal könnyebben kapcsolatba kerülhetünk az archaikus erőkkel. A régi időkben ilyenkor találkoztak a boszorkányok, s végezték szertartásaikat. Sok tévhit él velük kapcsolatban, hiszen nem feltétlenül ártó erőkkel rendelkeztek. Sokan közülük gyógyítóként, szellemi segítőként működtek, s telihold idején kiteljesedett erejük.