Heti horoszkóp 2005. május 23-29.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]Kos (március 21. - április 20.)
Ha szerelmes vagy, akkor azonnal meg szeretnéd kapni azt az embert, akit kiszemeltél magadnak. Most azonban emberedre akadsz, aki nem adja könnyen neked, sem a testét, sem pedig a lelkét. Mindenesetre annyira vonzó számodra, hogy képes vagy kicsit türelmesebben várakozni is. Meglehet, éppen azért annyira megkapó számodra ez az alkalom, mert nem könnyen kapható. Így az értéke is növekedik a szemedben, s rájössz, hogy érdemes kivárni, amíg kinyílik ez a virág.

Forrás: [origo]Bika (április 21. - május 20.)
Bárhogy is szeretnéd, semmilyen módon nem tudod most rendszerezni a gondolataidat, tennivalóidat. Egyfajta szétszórtság a jellemző rád, sok feladatba belekapsz, de egyiket sem fejezed be. Életedben eluralkodhat a káosz, amelyet annyira gyűlölsz. Lehetséges, hogy éppen azért alakul így, hogy barátkozz meg a gondolattal, miszerint az életben vannak dolgok, amelyek ellenőrizhetetlenek, és bizony mindig és minden változik. Lehet, hogy mostanában kicsit túlzásba is vitted a rendet és rendszeretetet.

Forrás: [origo]Ikrek (május 21. - június 21.)
Szinte mindent elérhetsz ezen a héten, ami fontos neked. Mindezt azzal a természetes bájjal és kedvességgel teszed, amelyet most magadénak mondhatsz. Ha magánéletedben van olyan vonzó ember, akit régóta meg szeretnél hódítani, akkor most jött el az ideje - most minden bizonnyal sikerrel jársz. Ha pedig munkád során esedékesek fontos tárgyalások, akkor érdemes erre a hétre tenned őket, hiszen nagyon megnyerő vagy, és sokkal könnyebben fogadják el álláspontodat.

Forrás: [origo]Rák (június 22. - július 22.)
Minél több hatalmat szeretnél - ez igaz magánéletedre és munkádra is. Mégis inkább a munkahelyeden nyilvánul meg ez az erő: mindenkit magad alá szeretnél gyűrni, hogy lássák, rátermett vagy, és nem ijedsz meg azoktól a helyzetektől, amikor meg kell védened az álláspontodat. Senki nem tud most téged lefékezni, pedig jó lenne, ha kontrollálnád ezeket a folyamatokat. Valójában csak egyvalaki tud rád odafigyelni, az, pedig te magad vagy. Te pedig tudni fogod, hogy hol van a határ.

Forrás: [origo]Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ügyelj arra, hogy szerelmi életedben ne borítsa el az agyadat az a bizonyos rózsaszín köd. Ez a lelkiállapot ugyan nagyon kellemes tud lenni, azonban megfoszt téged attól, hogy olyannak lásd kedvesedet, amilyen ő a valóságban. Ha nem látod őt reálisan, akkor bizony előfordulhat, hogy nagyot csalódsz, aminek bizony nem is partnered lesz az oka. Hiszen ő csak azt adta, amit tudott: önmagát, a többit te magad tetted hozzá.

Forrás: [origo]

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Úgy érzheted, hogy mindenki kihasználja azt, hogy nagyon szolgálatkész vagy, és bárkit önmagad elé helyezel. Bizony több olyan esemény is történhet, amikor még csak köszönetet sem kapsz azért, hogy másoknak szolgálatott teszel. Sőt, követelésekkel állnak elő, és minél többet teszel másokért, annál inkább látod, hogy semmilyen erőfeszítés nem elég. Ennek eredményeképpen természetesen elkedvetlenedsz, és még az sem lehetetlen, hogy megszakítasz bizonyos kapcsolatokat.

Forrás: [origo]Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
A következő napokban saját kellemetlen gondolataiddal, érzéseiddel kell szembenézned: lehet, hogy komolyan elgondolkodsz azon, hogy mások mennyire fogadnak el téged, úgy, ahogyan vagy. Sok mindent teszel azért a hétköznapokban, hogy elkerüld a konfliktusokat, ám ezzel nem adod meg a lehetőséget saját magadnak arra, hogy tisztázd saját nézeteltéréseidet másokkal. A problémák pedig a mélyben, a felszín alatt lappanganak, és csak arra várnak, hogy mikor robbanhatnak ki.

Forrás: [origo]Skorpió (október 23. - november 21.)
Közös programokat szervezel barátaiddal, meg is beszélitek, hogy mikor lenne jó, hogy összejöjjetek egy kicsit. Azonban amikor megérkeznek hozzád, annyira fáradt vagy, és elgyötört, hogy nem is örülsz nekik, hanem inkább egyedül lennél, és olyan tevékenységekkel foglalkoznál, amelyek pihentetnek, és kikapcsolnak egy kicsit. Az utolsó pillanatban már bajos lemondani az ilyen programokat, tehát egy dolgot tehetsz, ami célravezető: jó képet vágsz hozzá.

Forrás: [origo]Nyilas (november 22. - december 21.)
Lelked a változékonyság állapotába lép a következő napokban. Ez azt jelenti, hogy hangulati állapotod úgy változhat, mint ahogyan a Hold jár az égen, vagyis mindig más alakot ölt: egyszer kifli, máskor, pedig cipó. Ez némi rugalmasságot is ajándékoz neked, azonban a hangsúly azon van, hogy környezetedet nagy megpróbáltatások elé állítod. Ami tegnap jó volt, nem biztos, hogy ma is az, még az is lehet, hogy egyenesen rosszul érint. Az egyik nap temperamentumos éned kerül előtérbe, másnap, pedig olyan vagy, akár a hímes tojás.

Forrás: [origo]Bak (december 22. - január 20.)
Nagy hangsúly kerül barátságaid területére a következő napokban. Csalódhatsz bennük, mert nem egészen úgy viselkednek majd, ahogyan azt te elvárnád tőlük. Nem mutatod, de mélyen megbántódhatsz, és nálad egyszer lehet csak átlépni egy láthatatlan határvonalat. Ha ezt valaki átlépi, akkor nincs visszaút: nem engeded vissza többé a szívedbe, és a bizalmadba. Hiszen nagyon nehezen bízol meg valakiben, ahhoz, hogy elkötelezd magadat mellette, bizonyítania kell. S ugyanilyen nehéz visszanyerni a bizalmadat.

Forrás: [origo]Vízöntő (január 21. - február 19.)
A nyugtalan időszak folytatódhat életedben, pedig már semmire sem vágynál jobban, mint arra, hogy otthon, a családod körében tölthess el egy kis időt, kellemesen, sok-sok pihenéssel. Mégis mindig megakadályozza valami ezt a befelé forduló, kellemes időtöltést. Vagy vendégek jönnek, vagy nektek kell valahová menni. Máskor szívesen vagy együtt tágabb családoddal, ismerőseiddel is, most azonban fáradt vagy ahhoz, hogy társasági életet élj: úgy érzed, hogy az ilyesmi egyenesen púp a hátadon.

Forrás: [origo]Halak (február 20. - március 20.)
Több vitád is lehet a héten másokkal, aminek alkalmával nagyon erélyesen lépsz fel, és bizony nem adod meg olyan könnyen magad. Ha nő vagy, akkor egyik-másik férfi nyíltan tesz hímsoviniszta megjegyzéseket rád, ezzel összefüggésben képességeidre. Ez annyira felbosszant, hogy akár egészen hangosan is kinyilvánítod a véleményedet az illetőről. Te magad is meglepődsz azon, hogy milyen könnyen megvéded magadat, és azon is, hogy nem annyira félsz most a konfliktusoktól. Rájössz, hogy nagyon is erős vagy.