Év végén vizsgázniuk kell a kínai modelleknek

Vágólapra másolva!
A kínai Guangzhou tartományban - amelyet szakmai berkekben Kína divatközpontjának is neveznek - szigorú előírásokat vezettek be a modellek számára.
Vágólapra másolva!

Az új rendelkezés szerint a kifutókon szereplő modelleknek ezentúl minden évben vizsgázniuk kell. A vizsga során a modellek divatbemutatókon mutatott mozgását tesztelik.

Forrás: EPA

Azért volt szükség erre az intézkedésre, mert az utóbbi dőben több panasz is érkezett, miszerint egyre több az olyan modell, akiknek mozgása csámpás vagy hanyag.

A modelleknek amellett, hogy évente egyszer be kell majd bizonyítaniuk, nem felejtettek el elegánsan mozogni a kifutókon, tudásukat is tesztelni fogják: tanultsági szintjüknek el kell majd érnie legalább az érettségi tudásszintet - számolt be a China Daily újság.