Körtés-sajtos sonkasaláta

Vágólapra másolva!
Kaldeneker György szakács hétről hétre különleges finomságokat ajánl oldalainkon. Ma egy hűsítő, ám tartalmas saláta receptjét mutatja be.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 4 db érett körte, 10 dkg pármai jellegű száraz sonka, 20 dkg ementáli sajt, 8-10 szem koktélparadicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, őrölt bors, fél citrom leve, 2 evőkanál olívaolaj

A körtéket hámozzuk meg, magházukat távolítsuk el, majd vágjuk cikkekre. Tegyük egy nagy salátástálba, majd csorgassuk rá a citrom levét. Adjuk hozzá a kockákra vágott sajtot, koktélparadicsomot és tépkedjük bele a sonkát, valamint a petrezselyemzöldet is. Csorgassuk meg olívaolajjal, és óvatosan keverjük össze. Tegyük hűtőbe, hogy jól lehűljön, majd tálaljuk tálkákba.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Készíthetjük korai érésű nyári körtékből és márványsajtból is.