Cindy Crawford nem eszik gyorsétteremben

Vágólapra másolva!
A kilencvenes évek egyik leghíresebb topmodellje ma már két gyermek anyja, de így is igyekszik megőrizni tökéletes formáját, és még akkor sem csábul el, amikor saját fiát és lányát viszi el a közeli gyorsétterembe.
Vágólapra másolva!

A jelenleg üzletasszonyként tevékenykedő exmodellt többször látták már gyorsétteremben, ahol gyermekeivel ült, akik jóízűen falatozták a hamburgert és a sült krumplit, de Cindy előtt mindig üres volt az asztal. "Ennek oka igen egyszerű - magyarázta a 39 éves szépség -, egy kétgyermekes anyának már sokkal jobban kell vigyáznia, ha meg akarja tartani kecses formáját."

Cindy - akinek gyermekei az ötéves Presley és a hároméves Kaia - bevallotta, hogy gyakran ül úgy a gyorséttermekben, hogy jóízűen falatozó gyermekeit nézi, de ő mégsem rendel semmit. Ilyenkor persze a fia és lánya is elkezdi kérdezgetni, hogy miért nem éhes, de Cindy rendszerint ránéz a sült krumplira, és tudja, hogy ő már nem engedheti meg magának az ilyen élvezeteket.

"Mindent megteszek, hogy jól nézzek ki, és hű maradok a mottómhoz: amin nem tudsz változtatni, azzal ne foglalkozz. Két szülés után néhány testrészed már nem ugyanúgy néz ki, mint azelőtt, és ezzel sajnos nincs mit tenni. De azért van, amire még érdemes vigyázni!" - mondta Cindy Crawford.