Grillezett királyrákfarok pikáns mártásban

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György mai ajánlata különleges recept tengeriherkentyű-rajongóknak.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 500 g királyrákfarok, 3 dl tejszín, fél-fél darab színes kaliforniai paprika, 1 csokor friss korianderlevél, 1 teáskanál tabasco szósz, 3 gerezd fokhagyma, fél citrom leve és lereszelt héja, 1 csipet sáfrány, 3 evőkanál hidegen sajtolt olívaolaj, fekete bors, só

A rákok páncélját szedjük le, majd hideg vízben mossuk meg jól a húst. Csepegtessük le és utána papír kéztörlővel töröljük szárazra. Tegyük egy tálkába, reszeljünk rá egy gerezd fokhagymát, csorgassunk rá egy evőkanálnyi olívaolajat, daráljunk rá fekete borsot és adjuk hozzá a citrom lereszelt héját. Keverjük jól össze, és tegyük a hűtőbe pár órára.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel 2 evőkanálnyi olívaolajat, tegyük bele a befűszerezett rákhúst. Közepes lángon mindkét oldalát süssük egy-egy percig. Reszeljük rá a maradék fokhagymát, tegyük bele a kis kockákra felvágott paprikákat, majd még legalább egy percig süssük. Öntsük hozzá a tejszínt, ízesítsük sáfránnyal, tabasco szósszal, összecsapkodott korianderlevéllel, sóval és citromlével. Jól forraljuk össze.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Egy nagy tányér közepére tegyünk párolt vad- és fehér rizst, oldalára a megpárolt rákot, majd csorgassuk meg a fűszeres szósszal.