Csütörtöki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Miután hangulatunkra jellemző lehet, hogy optimistábbak, vidámabbak vagyunk, érdemes összejönnünk egy jó beszélgetésre, közös vacsorára barátainkkal. Engedjük meg magunknak, hogy élvezzük egy kicsit az életet, és a bennünk élő gyermeknek azt, hogy játsszon egy kicsit.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold szemben áll a Neptunusz bolygóval. Érzelmileg sokkal könnyebben becsaphatnak, ma nem lesz nehéz minket illúziókba ringatni. Tehát, amit a mai napon ígérnek nekünk, azt azért ne vegyük készpénznek, főleg, ha szívügyekről van szó.

Mi is tehetünk meggondolatlan ígéreteket, amelyekről az adott pillanatban azt hisszük, hogy be is tartjuk őket. Később azután, józan ésszel átgondolva az eseményeket rádöbbenünk, hogy felelőtlenül mondtunk ki bizonyos dolgokat. Tehát: hagyjuk kiforrni magukat az eseményeket, ne menjünk bele ma komoly döntési helyzetekbe. Ugyanez a bolygóállás hozhat testi szinten vizesedési problémákat, szervezetünk jobban visszatartja a vizet. Igyunk csalánteát, tartózkodjunk a só fogyasztásától ezen a napon.

A Hold még mindig az Oroszlán csillagjegyben tartózkodik. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami problémája van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka az oroszlán "szőrös" hatásának, vagyis annak, hogy a haj és a szőr megerősödik. Dauerolás esetén nem árt figyelembe venni, hogy az oroszlán-napokon a haj nagyon göndör lesz.

A mai napon sikerrel foglalkozhatunk magas vérnyomásunk kezelésével. Vérnyomáscsökkentő gyógynövények segítségével komoly eredményeket érhetünk el. Ilyen a fokhagyma, vöröshagyma, medvehagyma. Legalább ezen a napon tegyük meg egészségünk érdekében, hogy tartózkodunk a kávé, csokoládé fogyasztásáról, nem is beszélve a cigarettázásról. Az erősen sós ételek ma különösen kedvezőtlenül hatnak, így ezeket is kerüljük el.