Nők a szélvédő mögött

Szerelmem jobbján ülve, miközben amatőr módon sorra elmulasztottam észrevenni a szembejövők között az "odanézzberosálokmilyenszép" autókat (én, gyarló, a forgalmat figyeltem), rájöttem a férfiak és nők közötti újabb nagy különbségre. A Szőke Csajszi újra akcióban!

A férfiaknak a közlekedési dugóban - akárcsak az oktrojált közös shoppingolás közben - a stírölés jelenti a pozitív hozadékot, a "minden rosszban van valami jó"-t, míg nekünk, nőknek - akárcsak az öreg fiúk focicsapat évi rendes vacsoráján - a kommunikáció lehetősége. Míg őket a közlekedésből csak annak egy-egy, eredeti kontextusából önkényesen kiragadott részlete kápráztatja el (azt hiszem ma lefotóztak, de nem érdekel, sikerült legyorsulnom azt a Peugeot 607 V6 HDi-t), minket az alkotóelemek milyenségét hanyagolva maga a komplex forgalmi helyzet villanyoz vagy dühít fel (ma majdnem belémjött egy kék kocsi, de nem tudom, hogy Trabant volt-e vagy Merci.).

Ráadásul a férfiak figyelme igen szelektív. A BMW-nél szerényebb kocsik és egyéb járművek transzparens maszatként olvadnak bele a fostalicska invizíbilis kategóriájába, figyelemre csak az ennél komolyabb autók tarthatnak számot. A gyalogos - mint közlekedésben részt vevő elem - leginkább csak akkor detektálható, ha nagy melle van és/vagy kurta szoknyája.

Mi nők, viszont nem stíröljük sem a pasikat, pláne nem a mellüket, sem az autókat, pláne nem a felnijüket. Figyelmünket a megoldandó közlekedési feladatra fordítjuk - na és néha arra, hogy a szomszéd sávban mellettünk haladó autó sofőrnője vajon hol vehette azt a gyönyörű fülbevalót, ami rajta van. És ha szelektálunk is, annak origója a másik fél kommunikációra való alkalmasságának és hajlandóságának kiderítése és értékelése. A szomszéd kocsiban ülő nőtől - ha a közlekedési dugó és a kinti hőmérséklet megengedi - lehúzott ablakunkon keresztül meg is kérdezzük, hol szerezte be a csinos kis darabot, és ha ezt sikerül kiderítenünk ott, a csúcsforgalomban araszolva, mindegy, hogy húszperces vagy másfél órás késéssel értünk be aznap a munkahelyünkre, nekünk már jó napunk van.

Ha nem lenne ez a kommunikáció, a nőknek a vezetés elviselhetetlenül unalmas lenne, még egy aranyszínű Wiesmann GT mögött állva is. Viszont szerencsére a magyar egy közlékeny, érdeklődő és őszinte nép, így a végtelen pusztákon, és az ugyancsak végeláthatatlan városi dugókban mindig akad egy-két ember, akivel lehet pár baráti, vagy kevésbé baráti szót váltani. A kétféle kommunikációs protokollon belül a legegyszerűbb, "anyád" tömörségű vokalizációtól a vészvillogóval bebiztosított telefonszámcseréig bármilyen szóbeli és non-verbális flört előfordulhat, színesebbé varázsolva napunkat. És ez a legjobb a közlekedésben.

Állítom, hogy még a ránk, nőkre nézve negatív megállapítások is tudnak szórakoztatóak lenni. Ha például azért nem enged be maga elé amúgy cipzárosan egy autó, mert az övénél gagyibb az autóm, vagy mert szőke a hajam, vagy - és ilyen is volt - mert sapka van rajtam, és nyilván csak a hülyék hordanak sapkát télen, autóvezetés közben, és ő ezért nem is enged be maga elé, meg lett mondva, akkor én dühöngés és a logika firtatása helyett inkább a szórakozást választom. Hiszen lehet, hogy máshol és máskor nem lesz részem többé ilyen élményben, most kell kiélveznem, hogy agyament helyzetbe kerültem.