Itália édes ízei

Vágólapra másolva!
Az olasz konyhaművészet erőssége a változatosság, a finom ízhatás, a kombinálókészség. Édességeik karaktere tájegységenként változik, attól függően, hogy a piemonti, lombardiai, szicíliai vagy szardíniai hatás dominál elkészítésükben. Az olaszok egyebek közt arról ismertek a nagyvilágban, hogy nagyszerű látvány- és formatervezők, dizájnerek. Ez meglátszik édességeiken is.
Vágólapra másolva!

Almakrémes torta

Hozzávalók 4 személyre: 4 alma, 2 dl tejszín, 300 g cukor, 125 g átszitált liszt, 150 g mandulás szeletke, 1 pohár félédes fehérbor, 2 citrom lereszelt héja, 4 tojássárgája, 4 tojás, 1 evőkanál vaj

Egy nagy tálba tesszük a tojásokat és a cukor felét, és verni kezdjük. Egy nagy fazékban vizet melegítünk, föléje tesszük a tálat. Addig verjük, amíg a kétszeresére nő a terjedelme, ekkor levesszük a tálat a vízfürdőről, és folytatjuk a krém verését, amíg ki nem hűl.
A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Belekeverjük a lisztet és a lereszelt citromhéj felét. A keveréket kivajazott, levehető oldalú tortaformába (18 cm átmérőjű) öntjük. 25 percig sütjük, ha kész, kivesszük a sütőből, és kihűtjük.
Sütés közben meghámozzuk az almákat, négybe vágjuk, és eltávolítjuk a magházat. A negyed almákat vékonyan felszeleteljük. Egy lábosba öntünk 4 evőkanál vizet és a bort, majd hozzáadunk 75 g cukrot és a megmaradt citromhéjat. Megfőzzük benne az almaszeleteket, azután kihűtjük.
Egy nagy tálba tesszük a tojássárgáját és a maradék cukrot, és verni kezdjük. Egy nagy fazékban vizet melegítünk, föléje tesszük a tálat, és a tojást kemény krémmé verjük. Levesszük a tálat a vízfürdőről, és belekeverjük a kihűlt almaszeleteket, valamint az apró darabokra tört mandulás süteményt.
A tortalapot 3 egyforma vastag lapra vágjuk. Az első tortalapra kenjük az almás krém felét, rátesszük a második lapot, erre kenjük a krém másik felét, és lefedjük a harmadik tortalappal. 30 percre fagyasztóba tesszük, tálalásig hűtőszekrényben hagyjuk.

Sütőben sült füge

Hozzávalók 4 személyre: 12 szép nagy, friss füge, 12 evőkanál vaníliás cukor, 1 evőkanál olívaolaj, 6 teáskanál limoncello (zöldcitromlikőr)

Forrás: Magyar Konyha


A fügéket meghámozzuk, és kereszt alakban bevagdossuk a felső részüket. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A rácsos tepsi alját megkenjük olívaolajjal. Beletesszük a fügéket, és mindegyiket megszórjuk egy-egy evőkanál vaníliás cukorral. 5 percig sütjük, majd 3 percig grillezzük. Minden fügére 1/2 teáskanál likőrt öntünk.
Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható. Ha gyerekeknek készítjük, akkor a likőrt helyettesítsük például 1 gombóc fagylalttal.

Diós-mandulás-mogyorós torta

Hozzávalók 1 tortához: 125 g hámozott mandula, 75 g hámozott mogyoró, 75 g dióbél, 3 tojásfehérje, 150 g finomítatlan cukor, 2 csapott evőkanál vaj, csipetnyi só, 200 g liszt

Forrás: Magyar Konyha


A tojásfehérjéhez hozzáadjuk a sót, és kemény habbá verjük. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
Finomra aprítjuk a diót, a mogyorót és a mandulát. Összekeverjük a liszttel és a cukorral, majd óvatosan elkeverjük a felvert tojásfehérjével.
Kivajazunk egy 30 cm átmérőjű tortaformát, és beleöntjük a keveréket. 25 percig sütjük sütőben, aztán kihűtjük. Ha kihűlt, kiszedjük a tortaformából, és tálaljuk.