Látja? Nem látja? Na látja!

Vágólapra másolva!
Miközben az embereket orruknál fogva vezetik jól látható és hallható ingerekkel, aközben attól rettegnek, hogy nem látható vagy nem hallható, vagyis szubliminális ingerekkel fogják őket manipulálni. Most melyik az igazság?
Vágólapra másolva!

1985-ben két fiatal fiú, James Vance és Ray Belknap fejbe lőtték magukat. Belknap meghalt, Vance túlélte az öngyilkossági kísérletét, de pár év múlva drogtúladagolásban meghalt. Szülei 1990-ben azzal a váddal álltak elő, hogy a fiúk a Judas Priest heavy metal együttes Stained class (Bemocskolt osztály) albumának Better by You Better Than Me (Általad jobb, jobb, mint én) című számának hatására követték el az öngyilkosságot. A vád szerint a szám alatt szubliminálisan öngyilkosságra buzdító mondat hangzik el, és ez hatott a fiúkra. Az állítólag szubliminálisan elhangzó szöveg így szólt: Do it! (Tedd meg!). Már önmagában az a tény, hogy a keresetet nem utasították el, jelzi, hogy mekkora félelem uralkodik az emberekben azzal kapcsolatban, hogy rejtett üzenetekkel olyasmire vehetők rá, amit ők valójában nem akarnak. A perben komoly szakértők vonultak fel mind a vád, mind a védelem oldalán. Az egyik szakértő Wilson Bryan Key volt, akinek már több könyve jelent meg a szubliminális ingerek reklámokban való alkalmazásáról. Key-t szenzációhajhásznak tekintik, könyvei bestsellerek voltak megjelenésükkor, de elsősorban az emberekben élő félelmekre és hiedelmekre építette állításait. A vád nagyágyúja Howard Shevrin volt, aki komoly tudósa a szubliminális ingerlés kutatásának. Shevrin azt állította, hogy a szubliminális instrukciókat, mivel nem tudjuk, honnan származnak, ám egyszer csak késztetésként megjelennek tudatunkban, saját gondolatoknak véljük, s kevéssé vagyunk kritikusak velük szemben. Shevrin mögött több évtizedes munkásság áll, melyekben bizonyította, hogy a fantáziák, álmok, tudattalan gondolatok igenis befolyásolhatók szubliminális ingerek révén. A védelem azonban felszólította Shevrint, mutasson egy példát, amely igazolja állítását. Ilyen példák azonban nincsenek, a tudomány sosem életszerű helyzeteket, hanem az egzaktság és kontrolálhatóság kedvéért steril laboratóriumi feladatokat vizsgál. A védelem azt is bizonyította, hogy a Do it! szöveg az ének és egy gitárakkord véletlen összhangzásaként hallható bele a számba, és nem szándékosan helyezték azt el. Vázolták a két fiú előéletét, amelyben bizonyítható volt a kábítószer-élvezet, az agresszív viselkedés, a züllött életmód és a korábbi öngyilkossági kísérlet. Rob Halford, a Judas Priest vezető énekese végig részt vett a kéthetes tárgyaláson, s később azt nyilatkozta: "Ez a két fiú azért vesztette el életét, mert tragikusan elköteleződtek a drog- és az alkoholhasználatnak, és diszfunkcionális családban éltek, ahol nem kaptak megfelelő nevelést, figyelmet és irányítást. Nem akarom megmagyarázni ezt a tragikus helyzetet, de ez a tárgyalás annak a kísérlete volt, hogy a felelősséget ezért a bűnért valaki más nyakába varrják." A bíróság végül felmentette a Judas Priestet, mert a fiúk öngyilkosságát nem lehet egy homályos értelmű felszólításra kenni.

Alig zárult le felmentéssel a Judas Priest kontra Vance per, máris újabb vád született. Michael Waller, egy Georgia állambeli miniszter fia lőtte fejbe magát Ozzy Osbourne Suicide solution (Öngyilkos megoldás) című albumát hallgatva. A keresetet benyújtók azonban nem tudtak kimutatni semmiféle szubliminális szöveget a lemezen, így a keresetet a bíróság elutasította.