Szerelmi háromszögbe keveredtem

Vágólapra másolva!
A Facér Csajszitól nem csak arra kaphatsz választ, hogy min tudnak a nők folyamatosan agyalni és miért érzed sokszor úgy, hogy egy gondolattal mindig előtted járnak. Az ő jóvoltából néhány szakmai titkukra is fény derül.
Vágólapra másolva!

Kedves Facér Csajszi!

Lassan 2 hónapja, hogy megismerkedtem egy 19 éves lánnyal - én 28 vagyok -, de a helyzet az, hogy egy éve barátja van, és nem tudja eldönteni, melyikőnket válassza. Pár találkozás után őszintén bevallotta, hogy kapcsolatban él, de ennek ellenére mindketten akartuk, hogy legyen közöttünk valami. Augusztus 20-án hosszabb időt tölthettünk együtt és akkor - nagy meglepetésemre - beavatott egy olyan dologba, amiről ti nők nem szívesen beszéltek, főleg nem 3 hét ismeretség után. Már akivel megtörténik ez a dolog. Gondolom sejted. Ekkor csattant el az első csók is köztünk és láttam rajta, hogy nagyon boldog volt.

Sajnos ritkán tudtunk találkozni a barátja miatt, aki szintén 19 éves. Ha taliztunk is, csak 2-3 órát tudtunk együtt lenni, mert vele kellett találkoznia. Amikor ők lent voltak 5 napot a Balatonon, minden nap beszéltünk telefonon, sokszor úgy, hogy ott volt mellette a srác. Mielőtt közösen elmentek volna nyaralni, a pasija lent volt a haverjaival a Balcsin, és mondta is a szerelmem, hogy amióta visszajött, nagyon furcsán viselkedik. Szerintem tuti megcsalta a barátja.

Balaton után, mikor találkoztunk elmondta, hogy hazafelé belenézett a barátja telefonjába. Talált benne 2 sms-t, aminek a végére egy "puszi a hasad alá" és egy "hiányzol" aláírás szerepelt. Mikor nekem ezt elmondta, annyit kérdeztem tőle, bízik-e még benne? A válasz egy "nem igazán" volt. Egyszer találkoztam velük, ekkor a szerelmem úgy mutatott be a barátjának engem, mint az egyik barátnője leendő pasiját. Ezután nem tudom, mi történhetett, mert többször megbeszéltük a randit, de mindig kitalált valamit, amiért nem tudott eljönni. A telefont sem veszi fel. Azt mondja, szeret, és szeretne jobban megismerni, mert hosszú távra tervez velem.

Mondtam neki, hogy nem ad lehetőséget egyikőnknek sem arra, hogy megismerjük egymást. Pénteken volt egy nagy beszélgetésünk, és én elmondtam neki, hogy ez nem jó egyikőnknek sem. Erre ő azt mondta, hogy megijedt attól, hogy elveszítheti a srácot, és igazán nem is akar dönteni sem, mert engem sem akar elveszíteni. Tisztában van vele, hogy mindkettőnknek jobb, ha befejezzük... A beszélgetés után majdnem elsírta magát.

Nem tudom, mit csináljak! Harcoljak érte tovább, és idővel megoldódnak a dolgok, vagy hagyjam az egészet? Nagyon szeretem, és iszonytosan hiányzik! Tudom,hogy ő is szeret.

Köszönöm, hogy elmondhattam így levélben a problémám és várom, mi a véleményed erről.

Kedves,

igazán csak a véleményemet tudom leírni a történtekkel kapcsolatban, hiszen a lány már eldöntötte sorsotokat. Ahogyan a kialakult helyzet is mutatja, nem szerencsés olyan lánnyal viszonyt kezdeni, akinek barátja van. Nem tudom, miért gondoltad azt, hogy miután öt napra elment nyaralni a barátjával, majd elhagyja őt a kedvedért. Ha annyira szerelmes lett volna beléd ez a lányzó, eszébe sem jutott volna elmenni nyaralni, szépen szakított volna, és kéz a kézben időzhetettek volna, akár a Balatonon.

Nézd, elég nagy a korkülönbség közöttetek és nyilván imponált neki, hogy egy tőle sokkal idősebb fiú akarja őt, udvarolni neki és a többi... Nyilán nem volt még ilyen helyzetben, és 19 év tapasztalata nem volt elég ahhoz, hogy egy személyes találkozás alkalmával az igazat mondja.

Azt hiszem, igen csak megalázott azzal, mikor egy barátnőjének leendő barátjaként mutatott be téged. Ez a helyzet valószínűleg megperzselhette a kisasszonyt, mert - ahogyan leveledben is írod - ezután egyre kevesebbet találkoztatok, és őszintén be is vallotta neked: megijedt, hogy elveszítheti a barátját. Majd a végső döfést is megkaptad.

S hogy könnyes volt a szeme... Nyilván megérintetted őt, talán még szeretett is téged. De nem annyira, hogy áldozatokat hozzon értetek, nem annyira, hogy felvállaljon, nem annyira, hogy megérdemeljen téged.

Ne akard őt. Tudomásul kell venned, hogy már választott: maradt a barátjánál. Túléled.

Kitartást kívánok és csókollak: a Facér Csajszi