Felbukkant Ricky Martin titkos lánya

Vágólapra másolva!
Enrique Martin Morales, vagy ismertebb nevén Ricky Martin komoly bajba került, ugyanis nemrégiben egy spanyol televíziós műsorban egy Ariadna Lopez nevű asszony azzal vádolta meg, hogy ő a 13 éves lányának az apja.
Vágólapra másolva!

Az énekes, aki eddig a magányos szívtipró szerepben tündökölt, és nemrégiben tért vissza a lemezeladási listákra is új kislemezével, most igen kínos helyzetbe került, ugyanis Ariadna Lopez szerint 13 éves lányának minden kétséget kizáróan ő az édesapja. Ez önmagában lehetne egy kétségbeesett zsarolási kísérlet is, de a nő szerint az elmúlt 13 évben az énekes tisztában volt ezzel a ténnyel, mivel ez idő alatt komoly gyermektartási hozzájárulást is fizetett. Lopez azonban idén tavasszal férjhez ment, és ezek után egy fillért sem kapott az énekestől.

A felháborodott anyuka úgy gondolta, hogy nincs más esélye jogosnak tartott pénzét megszerezni, mint hogy kipakol a közvélemény előtt. Így több televíziós társaságot is felkeresett, amelyek persze kapva kaptak a lehetőségen. Nem sokkal később egy talkshow keretében az asszony részletesen elmesélte Ricky Martinnal való románcának történetét, lánya születését, nehéz gyermekkorát, és elmondta: igazságtalannak tartja, hogy a popsztár jelzés nélkül megvonta a tartásdíjat. "Nekem sajnos pénzre van szükségem ahhoz, hogy a gyermeket normális körülmények között fel tudjam nevelni. Hiába házasodtam újra, az anyagi helyzetünk nem lett jobb."

A lány nem volt hajlandó megjelenni a műsorban, és az anya is úgy nyilatkozott, hogy nem szeretné gyermekét a nyilvánosság megpróbáltatásainak kitenni. Ricky Martin egyelőre nem nyilatkozott az ügyben, várhatóan a jövő héten ad ki hivatalos választ szóvivőjén keresztül.