Marilyn Manson saját parfümöt ad ki

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, az Antikrisztus-szerepben tündöklő rockénekes nem elégszik meg azzal a hírnévvel, hogy több országban be akarják tiltani fellépéseit, mert a zene mellett a kozmetika világába is be akar törni.
Vágólapra másolva!

Marilyn Manson az utóbbi időkben leginkább csak botrányaival szerepelt az újságok címlapján, mivel turnéja során több országban be akarták tiltani koncertjeit keresztény közösségek, mivel álláspontjuk szerint az énekes sátánista eszméket hirdet. Manson ennek ellenére köszöni, jól van, a turnéja sikeresen lezárult, és most éppen feleségével, a 32 éves Dita von Teese-zel tölti napjait, akivel tavaly novemberben házasodtak össze. Persze a magánélet mellett az üzletről sem feledkezett el, az énekes éppen a kozmetikai iparba kíván betörni a közeljövőben, ennek első lépéseként bejelentette, hogy egy saját parfümöt kíván a piacra dobni.

Forrás: Red Dot

Manson feleségével



A Women's Wear Daily nevű magazinnak nyilatkozva Marilyn elmondta: "Valóban, kész van már egy teljesen egyedi illat, amelyet az én nevem alatt szeretnék piacra dobni, legkésőbb a jövő év elején. Több nagy céggel is folynak a tárgyalások, hamarosan megállapodás is születik. Az illatot leginkább a Dalí-Schiaparelli vonal ihlette, remélem, hogy sokaknak elnyeri majd a tetszését. Ha minden énekes és színész kiadhat saját parfümöt, akkor miért pont én maradnék le erről?"