Aranygaluska vaníliamártással

Vágólapra másolva!
A mai napon egy igazi házisüti receptjét mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 2,5 pohár sima liszt, 1 pohár teljes kiőrlésű liszt, fél csomag friss élesztő, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál vaj, 2 dl tej, 2 tojás sárgája, 1 csipet só, 1 pohár étolaj, 30 dkg darált dió

Morzsoljuk el az élesztőt egy pohárban, adjunk hozzá fél pohár langyos vizet, majd keverjük el benne a cukrot is. Szórjuk keverőtálba a liszteket, és ízesítsük egy csipet sóval. Öntsük rá a felfuttatott élesztőt, majd dagasztógéppel kezdjük el dagasztani, kis adagokban adjuk hozzá a langyos tejet, majd a tojások sárgáját és a szobahőmérsékletű vajat is. Keverjük addig míg a tészta az edény falától kezd elválni. Tegyük langyos helyre és kelesszük kétszeresére.

Ha megkelt, borítsuk lisztezett deszkára, nyújtsuk ki másfél centis vastagságúra. Egy kisebb szájú pohárral szaggassunk kis darabkákat a kinyújtott tésztából. Érdemes a pohár száját étolajba időnként bemártani, így nem fog ráragadni. A kis tésztagaluskák egyik felét mártsuk be az olajba és utána a darált dióba. Vajjal alaposan kikent és liszttel megszórt tepsibe tegyük szorosan egymás mellé, addig míg a tepsi meg nem telik. Tetejére még szórhatunk a darát dióból. Kelesszük még fél órást, majd előmelegített sütőben 140-150 fokon süsük 35-40 percig.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha elkészült, tálaljuk a szétszedett darabkákat nagy tányérra, szórjuk meg porcukorral, dekoráljuk gyümölcsökkel, és öntsük nyakon vaníliamártással.

Vaníliamártás

Két tojás sárgáját keverjünk habosra 8 dkg cukorral. Két dl tejet forraljunk fel egy félbevágott vaníliarúddal. Előtte a kis fekete magokat is kaparjuk a tejbe. A forró vaníliás tejet keverjük a tojássárgás cukorhoz, majd tegyük vízgőz fölé. Állandóan kevergetve addig hevítsük míg besűrűsödik.