Jennifer Aniston és Vince Vaughn nem titkolják a kapcsolatukat

Vágólapra másolva!
Bár sokáig mindketten tagadták, úgy tűnik, egyre komolyabb a románc Jennifer Aniston és Vince Vaughn között, akik már nem is vigyáznak arra, hogy fenntartsák azt a látszatot, hogy csak barátság van köztük.
Vágólapra másolva!

A The Mirror című lap szerint már egészen biztos, hogy a két színész között szerelem alakult ki, mivel már arra sem képesek, hogy ügyeljenek a nyilvánosságra. Már hónapok óta megy a találgatás, hogy vajon Jennifer Brad Pitt-tel való válása után kivel vigasztalódik, több név is fölmerült, többek közt a Hetedik mennyország sztárjával, Geoff Stultsszal is hírbe hozták. Vince Vaughn azonban már hetek óta "biztos" befutónak tűnik, és az újdonsült pár már nem is igyekszik kendőzni boldog kapcsolatát.

Nemrégiben a Jóbarátok című sorozat sztárja egy chicagói hotel erkélyén szenvedélyesen csókolódzott a színésszel, amelyet több szemtanú is látott. A Mirror beszámolója szerint egyáltalán nem zavartatták magukat, így bárki, aki éppen elhaladt a Peninsula Hotel előtt, láthatta, hogy Jennifer és Vince között már igenis komoly a dolog. Ám ha még ez sem lenne elég, a színész nemrégiben még édesanyjának is bemutatta kedvesét. Az egyik közeli ismerőse szerint ez nagyon komoly lépés a részéről, hiszen mindig is sokat adott anyja véleményére.

"Vince nagyon komolyan veszi ezt a dolgot, hogy bemutatta Jennifert az édesanyjának, mert mindig is fontos volt neki, hogy a mama mit gondol" - mesélte a The Mirrornak a színész egyik közeli barátja. "Chicagóba mentek, csak a nagy találkozás kedvéért, de ott is végig ölelkeztek és csókolóztak, alig bírtak magukkal. A helyzet az, hogy Vince nagyon boldog Jennifer mellett, mert remekül kiegészítik egymást."

Jennifer Aniston korábban így nyilatkozott a pletykákra reagálva: "Nagyon kedvelem Vince-t, de egyáltalán nem szeretném elkapkodni a dolgokat. Egyébként, ha valaminek meg kell történnie, akkor úgyis megtörténik, és kész."