Heti horoszkóp 2005. november 7-13.

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Kos temperamentumod kiteljesedik a következő napokban, s bizony ez azt is jelentheti, hogy erőből szeretnél pontot tenni ügyeid végére. Persze ez a helyzet konfliktusokat, vitás helyzeteket generálhat életedben, és összehozhat a sors olyan emberekkel is, akik legalább annyira határozottak, mint te. A külvilág most gátat szeretne szabni önérvényesítő magatartásodnak.

Bika (április 21. - május 20.)
Nagyon határozottan törsz céljaid felé, ami már egy ideje jellemző lehet rád. Mégis azt tapasztalod, hogy nem segít a külvilág, mintha mindent neked egyedül kellene elintézned, megvalósítanod. Ez a helyzet egyfajta dacot generálhat benned, és azt gondolod, hogy csak azért is megmutatod, hogy önállóan, és teljesen egyedül is megállod a helyed. Gondolkodj el a csapatmunka előnyein, és ezt integráld életed minden területére.

Ikrek (május 21. - június 21.)
A világ telis tele van feszültséggel, és nem nagyon igazodsz ki abban a káoszban, ami körülvesz. Nem tudod, hogy ki mit akar és miért, s talán még kapcsolataid sem teljesen tiszták neked. Mégis vezet valamilyen ismeretlen, jó erő, amelyik irányítja lépteidet. Tehát nagyon jól teszed, ha a megérzéseidre hallgatsz, és nem agyalod túl a történéseket. Lehet, hogy egyes helyzetekben kifizetődőbb lesz intuitív énedre hagyatkoznod.

Rák (június 22. - július 22.)
Nagy léptékű pénzügyi terveid vannak, amelyek megvalósítását most reálisnak látod. Örömmel tervezed, hogy miként virágoztathatnád fel anyagi helyzetedet, vagy reményeket fűzöl üzleti tárgyalásaidhoz, amelyek gyümölcsözőnek bizonyulhatnak. A külvilágból értékes tanácsokat kaphatsz arra vonatkozóan, hogy terveidnek milyen buktatói lehetnek, és hol vannak azok a területek, amelyek fehér foltok előtted. Kicsit indulatosan kezeled ezeket a tanácsokat, sokszor bírálatot látsz bennük.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Szeretnéd környezetedet kontroll alatt tartani, és minden vágyad az, hogy kiszámíthatóvá, biztonságossá tedd az életedet. Önmagaddal szemben nagyon szigorú vagy, saját teljesítményed nagyon sokat jelent neked. Másoktól is maximális teljesítményt vársz el, és ez lehet konfliktusaid legjelentősebb forrása. Vagyis: azokkal a munkatársaiddal, családtagjaiddal is nagyon szigorú vagy, akik nem képesek annyi erőforrást mozgósítani, mint te. Lehet, hogy ha elnézőbb vagy, sokkal többre jutsz velük.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Olyan megnyilvánulásokat tapasztalsz a környezetedben, amelyek nagyon nem tetszenek neked. Főleg munkahelyi viszonylatban lehet jellemző, hogy olyan hangot ütnek meg veled szemben, amely sért téged, vagy egyszerűen csak primitívnek tartod. Az agresszió ilyen formája számodra nívón alulinak tűnik, s bizony könnyen lehet, hogy ennek a véleményednek hangot is adsz. Ha ugyanolyan hangnemben válaszolsz, mint az agresszorok, akkor könnyen szerezhetsz magadnak ellenségeket.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Ügyes-bajod elintéznivalóiddal foglalkozol, amikor feltűnik valaki az életedben, aki nagyon is vonzó számodra. Hirtelen jelenik meg, nem számítasz rá, talán éppen ezért azt a formádat hozod, amely nagyon is hétköznapi, s nem kozmetikázod semmilyen módon. Pont ezért lehet boldogító számodra a felismerés, hogy valakinek teljesen csak önmagadért tetszel, hiszen nincs rajtad semmiféle máz. Ez az élmény nagyban javíthatja önértékelésedet is.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Új energiákkal gazdagodhatsz, eltűnhet belőled minden fáradtság, fásultság-érzés. Megújultan látsz neki a feladataidnak, a máskor gyűlölt és nehéz teendőket is a kisujjadból rázod ki. Végre felismered, hogy nagyon is értékes ember vagy, és a munkabírásod, valamint a teljesítményed is kimagasló. Az összes energiádat a munkádra fordítod, holott kellene valamilyen örömöt is juttatnod saját magadnak. Amint szórakozni és játszani szeretnél, felnőtt és fegyelmezett éned felülkerekedik rajtad.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Nagyon vonzó vagy - lehetséges, hogy ajánlatot kapsz ezekben a napokban egy hirtelen kialakuló, szép viszony létesítésére. Picit megijeszt a lehetőség, hiszen gyorsan jön, s nem hagy neked sok időt a gondolkodásra. Ha túl sokáig mérlegelsz, elszaladhat a lehetőség, s csak a kérdőjel marad utána, hogy vajon mi lett volna ebből a dologból. Akkor pedig marad a fantázia világa... Pedig valószínű, hogy te nagyon is kézzelfogható élményekre és valóságra vágysz.

Bak (december 22. - január 20.)
Most megmutatod érzékeny énedet a külvilágnak, különösen párkapcsolatodban leszel romantikus és odaforduló. Kedvesed, vagy házastársad kissé vegyes érzelmekkel reagál erre a változásra: egyrészt tetszik neki, hiszen ki ne örülne egy kis gyengédségnek és romantikának. Másrészt pedig megfogalmazódhat benne a gondolat, hogy akkor most hová lett az ő mindig erős és határozott élete párja? Végül is rájöhet arra, hogy az igazi erő néha a gyengeség megmutatásában rejlik.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Hihetetlen elszántsággal lavírozol a következő napokban a gyengédség, a keménység és a harcos hozzáállás között. Elképesztően gyorsan váltasz egyikről a másikra, nem kis zavarba ejtve ezzel környezetedet. Valójában nem is igazán neked nehéz ez a helyzet, hanem azoknak, akik kapcsolatban állnak veled, körülötted élnek. Nem igazán tudják hová tenni ezt a fajta hangulatingadozást. Te pedig nem tudsz dönteni abban, hogy egy-egy helyzetben melyik viselkedési forma lenne a legcélravezetőbb.

Halak (február 20. - március 20.)
A héten a munkahelyeden beszállhatsz egy olyan harcba, amely a pénz körül forog. Nagyon szeretnél sok pénz keresni, hiszen megvannak a terveid ezekkel az összegekkel, nem hagyod, hogy spontán módon alakuljanak kedvezően ügyeid. Holott ezzel a nagy akarással csak azt érted el, hogy a görcsössé válsz, így pedig nagyon nehéz elérni bármit is. Lehet, hogy célravezetőbb inspirációdra hallgatnod.