A brit férfiak egyre hiúbbak

Vágólapra másolva!
Azt gondolhatnánk, hogy a plasztikai műtétek kifejezetten a női hiúságot szolgálják, de a brit sebészek szerint már nem csak a nők kényesek a külsejükre. A londoni Harley Orvosi Csoport jelentése egészen meglepő adatokat közöl.
Vágólapra másolva!

A londoni sebészek szerint már nem csak a nők figyelnek az apróságokra, hanem a férfiak is azonnal észreveszik, ha valami nincs rendben a külsejükkel, és igyekeznek azonnal változtatni rajta. Az elmúlt időszakban sebészeti beavatkozásra jelentkező kliensek több mint 40 százaléka férfi volt - jelentette a Harley Orvosi Csoport. Összegzésükből az is kiderül, hogy a férfiak körében a legnépszerűbb mesterséges beavatkozás a zsírleszívás, de igen sokan kérnek beinjektálható kezeléseket (mint például a Botox és a kollagén), és orrcsinosító műtétet is.

A zsírleszívás érdekes módon nem azért van, mert a páciensek lusták, a legtöbbjük rendszeresen sportol, de szégyellik az úszógumit a konditeremben, ezért inkább gyorsan kívánják eltávolítani, minthogy ledolgozzák a pocakot. Az orrműtétek 3800 fontba kerülnek, mégis igen sok a jelentkező. A legtöbben hírességek vonásait szeretnék utánozni, de sokan vannak, akik sportbaleset miatt eldeformálódott orrukat kívánják visszaállítani eredeti állapotába. Érdekes módon a páciensek közel 15 százaléka kifejezetten a kollagénes kezelés miatt jár, akik szeretnék fiatalítani arcukat - a sebészek szerint néhány páciens még a legkényesebb nőknél is érzékenyebb sima arcára. A plasztikai műtétek tehát már nem csak a női hiúság kellékei - állítják a Harley Orvosi Csoport munkatársai, akik persze igen elégedettek az új tendenciával.