Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Alapszintű jelentés

Az élet addig stabilnak tartott alapjainak a megrendülése. Bizonytalanná váló anyagi lét. A mindennapi gyakorlati életvezetés tarthatatlan, vagy nehezen vihető volta. Nagy változások.

Lélekszintű jelentés

Az álmodó testi -lelki állapota, és/vagy anyagi helyzete, szociális, környezeti viszonyai változáson mennek keresztül.
Az érzelmi biztonság nagyfokú hiánya. Megrázkódtatás. Sokk.
Úgy érzi, hogy eszményei, érzelmi kapcsolatai összeomlanak körülötte, semmi korábbi stabilnak vélt dologba nem tud megkapaszkodni.
Nyugtalan kapcsolat az álmodó édesanyjával. Az anya nyugtalansága.
Az álmodó kételkedik önnön megtartó képességeiben, fél attól, hogy a világát nem bírja egyben tartani, és az összeomlik.

Szellemi szintű jelentés:

Azok az eszmények, szellemi elgondolások, amelyek segítségével az álmodó eddig élt, tarthatatlanok a továbbiakban. A hitei megrendülnek.
Érzi, hogy az akarata alárendelődik egy nálánál nagyobb erő hatalmának.
Minden, ami anyagba került, sérülékeny, és változásra, felbomlásra ítéltetett.
Ha maga a Föld, mint bolygó hasadozik szét, akkor az álmodó földi létének és minden anyagszerű létezésnek a mulandó voltára mutat rá az álom, mintegy végítéletszerűen, a Biblia Apokalipszis részéhez hasonló képanyagokkal.

A földrengéses álom figyelmeztethet a jelenre, jelezheti a jövőt, de előfordulhat az is, hogy jóval korábbi eseményeket emészt meg, mely korábbi események viszont kihatnak az álmodó jelen körülményeire is, a lelkében bent, és a környezetében egyaránt.

Lásd még >elemi energiák, >föld, >földcsuszamlás