Tyra Banks és Naomi Campbell a tévében békül

Vágólapra másolva!
Most, hogy Tyra Banks szeretné befejezni a modellkedést, szeretné rendezni viszonyát régi riválisával, Naomi Campbell-lel, ezért meghívta őt nemrégiben indult televíziós talkshow-jába, hogy elsimítsák eddigi ellentéteiket.
Vágólapra másolva!

"Abbahagyom a modellkedést, mert új dolgokba szeretnék belevágni, többek közt saját televíziós műsorom készítésébe" - jelentette be nemrégiben Tyra Banks, az egyik legkeresettebb afro-amerikai topmodell. Amikor visszavonulásának okairól faggatták, bevallotta, hogy nemcsak a munkából lett elege, hanem abból is, hogy immár 14 éve ellenséges viszonyban van Naomi Campbell-lel, főként a sajtónak köszönhetően.

Forrás: MTIForrás: MTI

Tyra és Naomi 14 év után végre kibékülhetnek



"A média már akkor egymásnak ugrasztott minket, amikor még nem is ismertük egymást. Akkoriban kb. 10 igazi topmodell volt a szakmában, és ebből csak egy lehetett fekete, persze ez Naomi volt. A sajtó folyton versenyeztetett minket, és elegem lett abból, hogy minden lehetséges munkánál telefonált valaki, hogy ne nekem, hanem inkább Naominak adják" - mesélte Tyra Banks.

A topmodell hozzátette: elege van már az örök ellenségeskedésből, és visszavonulása előtt egyszer és mindenkorra pontot akar tenni ennek az ügynek a végére. Nemrégiben egy divatbemutatón személyesen is beszélt Naomi Campbell-lel, és meghívta őt nemrégiben debütált televíziós talkshow-jába, hogy a kamerák előtt békülhessenek ki. "Elegem van abból, hogy két nő a modellszakma miatt utálja egymást, a média pedig csak tovább rontja a helyzetet" - mondta Tyra a meghívás után. Naomi elfogadta a felkérést, és állítólag nagyon jó hangulatban telt a felvétel, amelyet ezen a hétvégén vetítenek az amerikai televíziókban.