Keddi horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma együtt áll a Szaturnusszal, ám támadottan a Neptunusz által. Sokan közülünk téveszmék hatása alá kerülhetnek, összezavarodhatnak, s nem tudják, hogy mit is gondoljanak a világról, s önmagukról.
Vágólapra másolva!

Egyesek úgy gondolják, hogy megtalálták az abszolút igazságokat, s talán megvilágosodtak, bölcsnek gondolják magukat. Sokan lesznek zavaros világnézeti irányzatok áldozatai, hiszen a mai világ nem nagyon kínál kapaszkodókat, és támpontokat a nehéz helyzetben lévőknek. Nincs más megoldás, csak az, hogy egymásra odafigyelünk, és meghallgatjuk társainkat.

A Hold az Oroszlán csillagjegyben halad. Megfelelő időpont például a hajvágásra. Akinek valami problémája van a hajával, például hullik, túl vékony vagy túl zsíros, érdemes hajvégeit minden hónapban az Oroszlán-napokon levágatni. Az Oroszlán-minőség főleg a férfihormonokra hat, talán ez az oka az oroszlán "szőrös" hatásának, vagyis annak, hogy a haj és a szőr megerősödik. Dauerolás esetén nem árt figyelembe venni, hogy az oroszlán-napokon a haj nagyon göndör lesz.