Hétfői horoszkóp

Vágólapra másolva!
A Hold ma szextilben áll a Plútóval. Érdemes elgondolkodnunk saját vágyainkon, motivációinkon. Foglalkozzunk lelkünkkel, ebben az időszakban gyógyító folyamatokat indíthatunk el magasabb szintű énünk segítségével.
Vágólapra másolva!

Nagyon alkalmas az idő arra is, hogy elmélyüljünk a mágia, gyógyító erők, okkultizmus tanulmányozásában. Sok mindent meg fogunk érteni, és át fogunk érezni, ha ilyen témákkal foglalkozunk ebben az időszakban. Emellett annyira felfokozott érzelmekkel reagálunk az emberekre és általában az élet dolgaira, hogy a tranzit végére teljesen kimerültnek érezhetjük magunkat. Fejezzük ki érzéseinket, de ne feledkezzünk meg értelmünkről sem.

Szexuális kapcsolatunk hevessé válik, mert képesek vagyunk a mélységeibe hatolni. Érzelmeink, és érzékenységünk annyira felfokozódik, hogy ma tényleg eggyé válhatunk párunkkal.

A nap nagyobbik részében - késő délutánig - a Hold még a Mérleg csillagjegyben halad. Jól tesszük, ha nagyon sok folyadékot iszunk ma, így tisztítva meg szervezetünket, megkönnyítve ezzel a veséink dolgát. Húgyúti fertőzésünket úgy kezelhetjük a leghatékonyabban, ha rengeteg folyadékot, vagy pedig gyógyteát iszunk. Ez a módszer először nagyon kellemetlen, de gyorsan és hatásosan orvosolja a problémát.