Grillezett kacsamell zöldséges rösztivel

Vágólapra másolva!
A kacsamell igazi téli pecsenyének való. A hagyományosnál izgalmasabb elkészítését mutatja be szakácsunk, Kaldeneker György.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók: 4 db kacsamellfilé, 4 evőkanál olívaolaj, 1-1 ág szárított rozmaring, zsálya és kakukkfű, őrölt fekete bors, egy narancs héja
A rösztihez: 1 nagyobb burgonya, 1 szál sárgarépa, 1 db cukkini, 2 tojás sárgája, 3 evőkanál liszt, őrölt bors, őrölt szerecsendió, 1 csokor friss petrezselyemzöld, só, 3-4 evőkanál olaj a sütéshez

A kacsamellről éles késsel vágjuk le a bőrt, majd csorgassuk meg olívaolajjal. Őröljünk rá feketeborsot, morzsoljuk rá a fűszereket és borítsuk be a narancs héjával. Legalább egy napra tegyük a hűtőbe, hogy a fűszerek íze jól átjárja, és a hús az olívaolajtól még jobban megpuhuljon.
Tálalás előtt forrósítsunk fel egy nagy serpenyőt, tegyük bele a bepácolt mellszeleteket, majd mindkét oldalukat süssük két-két percig. Tegyük előmelegített sütőbe, és 180-190 fokon süssük 10-12 percig. Akkor a legfinomabb a kacsamell, ha közepe rózsaszín marad.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A rösztihez a káposztareszelőn reszeljük le a megtisztított sárgarépát és a burgonyát, valamint a cukkinit. A cukkinit nem kell meghámozni. Tegyük egy nagy tálba, szórjuk rá a lisztet, adjuk hozzá a tojások sárgáját, az összevágott zöldpetrezselymet. Fűszerezzük őrölt borssal, őrölt szerecsendióval és sóval. Keverjük jól össze.

Egy nagy serpenyőben forrósítsunk fel 3-4 evőkanálnyi olajat, használhatunk olívaolajat is. Két evőkanálnyi masszát tegyünk egy kupacba, majd simítsuk tenyérnyi nagyságúra. Annyi kupacot halmozzunk, amennyi kitölti a serpenyőt. Süssük két-három percig kis lángon, majd fordítsuk meg, és további két-három percig süssük.

Tegyünk a kész rösztiből két-három darabot egymás tetejére, helyezzünk rá a felszeletelt sült kacsamellből, majd rozmaringos meggychutney-val fejezzük be a tálalást.