Kávézni szabad, kólázni csak mértékkel

Vágólapra másolva!
A Bostonban található Harvard School of Public Health kutatói azt állítják, hogy a nőkre nem hat károsan a rendszeres kávéfogyasztás, ezt pedig többéves megfigyelési munkáik alapján publikálták.
Vágólapra másolva!

A Wolfgang C. Winkelmayer által vezetett orvosi csoport több mint tíz éven keresztül vizsgálta a kávézás okozta lehetséges következményeket, és arra a megdöbbentő következtetésre jutottak, hogy a nők jelentős részének esetében a rendszeres kávéfogyasztás nem vezet a vérnyomás emelkedéséhez, mint ahogy azt eddig többen is állították. A Journal of the American Medical Association című szaklapban megjelent tanulány azt állítja, hogy a többéves vizsgálatok bebizonyították, hogy közel 150 ezer nő esetében - akik napi szinten fogyasztanak kávét - nem jelentkezett túlzott mértékben a magas vérnyomás, ami alapján az orvosok szerint kijelenthető, hogy a nőkre nem káros hatású a kávéfogyasztás, már ami a vérnyomással kapcsolatos tévhiteket illeti.

A kutatók ugyanakkor rájöttek, hogy a kólafogyasztás veszélyes a vérnyomásra a nők esetében, legyen szó akár normál vagy cukormentes üdítőről, a napi rendszerességgel bevitt kóla hosszú távon (években mérve) fokozatos vérnyomás-emelkedéshez vezet. A szakemberek szerint ennek oka nem a koffein (hiszen ilyen szempontból a kávé is veszélyessé válna), hanem a közkedvelt üdítőital más összetevőinek hatása lehet.