Pink szilveszterkor megy férjhez

Vágólapra másolva!
A botrányos szerelmi életéről híres Pink, most úgy látszik, végleg megtalálta a boldogságot és a harmóniát, mivel úgy döntött, hogy férjhez megy, ráadásul pontosan az újévben szeretné kimondani a boldogító igent.
Vágólapra másolva!

Előbb utóbb mindenki megtalálja a párját, és ez még a botrányhősökre is igaz. Pink, aki öt éve még fennhangon hirdette, hogy soha nem köti le magát egyetlen férfi (vagy nő) mellett sem, most mégis arra készül, hogy feleségül menjen új szerelméhez, Carey Harthoz, aki mellesleg profi motocross versenyző. A pár idén nyáron - stílszerűen egy motorverseny után - jegyezte el egymást, és közeli ismerőseik szerint tökéletes harmóniában élnek, így minél hamarabb szeretnék végleg összekötni életüket.

Pink viszont nem éri be egy átlagos esküvővel, azt szeretné, hogy pontosan szilveszterkor keljenek egybe, hogy az újévet már friss házasokként köszönthessék.

Az énekesnő szóvivője így nyilatkozott a pár terveiről: "Az elhatározásuk immár végleges, 2005. utolsó perceiben állnak majd oltár elé. A szertartás mindemellett nem lesz rendkívüli, csak a szűk családi és baráti kör lesz jelen. Több részletet nem árulhatok el, csak annyit, hogy az esküvőre Costa Ricában kerül sor, mert mindketten itt szeretnék köszönteni a 2006-os évet."