Karácsonyi muffin, Angliából

Vágólapra másolva!
Az angol származású sütemény, a muffin, karácsonyi változatát szakácsunk, Kaldeneker György a mutatja be - úgy, ahogy otthon, Angliában készítik.
Vágólapra másolva!

A mincemeat, amit ehhez a süteményhez használunk, ír whiskyvel átitatott gyümölcskeverék, mely a britek kedvenc karácsonyi süteményének alapanyaga. Itthon is beszerezhető, a nagyobb hipermarketekben.

Hozzávalók:
18 dkg liszt, 10 dkg barnacukor, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál mézes sütemény fűszerkeverék, 18 dkg puha vaj, 3 db tojás, 2 evőkanál tej, 14 dkg whiskys gyümölcskeverék

Elkészítése:
Tegyük a vajat egy keverőtálba, majd a barnacukorral keverjük habosra. Egyenként adjuk hozzá a tojásokat, keverjük még pár percig, majd csorgassuk hozzá a tejet. A lisztet keverjük össze a sütőporral és a fűszerkeverékkel, majd kis adagokban dolgozzuk a vajas masszához.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


A muffin sütőformát béleljük ki a sütőpapírral, majd tegyünk mindegyikbe egy-egy evőkanál tésztát. Tetejére egy-egy teáskanálnyi gyümölcstölteléket, és takarjuk be még egy kanálnyi masszával.

Tegyük a formát előmelegített sütőbe, majd süssük 170 fokon 15-18 percig.