Liv Tylert nem érdekli a szépség

Vágólapra másolva!
A Gyűrűk ura sztárja bevallotta, hogy amióta megszülte első gyermekét, egyáltalán nem érdekli, hogy mit gondolnak külsejéről az emberek, mivel kamaszkorában sem fordultak meg utána a fiúk az utcán, vagy az iskola folyosóján.
Vágólapra másolva!

Liv Tyler szerint egy anya számára nem az az elsődleges kérdés, hogy milyen szexis a kinézete. A színésznő, aki Royston Langdon felesége, közös gyermekük, Milo születése óta jó pár kilót felszedett, de mégis büszke arra, hogy nem állt be a sok modell alkatú anya közé. "Azok közé tartozom, akik mindig is töltött galambok maradnak, pedig a szülés óta sikerült már néhány kilót leadnom" - mesélte a színésznő a Grazia magazinnak. "Igazából ez nem is nagyon érdekel, sokkal kényelmesebben érzem magam Milo születése óta, mert nem érdekel már, hogy mit gondolnak rólam az emberek. Soha nem gondoltam úgy magamra, mint igazi szépségre, és most feleségként és anyaként nem is ez izgat."

Liv azt is elmondta, hogy az érzés nem új számára, hiszen egész kamaszkorát úgy élte le, hogy a fiúk még csak rá sem néztek. "Amíg a kamaszkoromat éltem, én voltam a tipikus magas, nem túl nőies lány, akit észre sem vettek. Inkább barátnak tekintettek a fiúk, akikkel lógtam, mert a külsőmmel egyáltalán nem varázsoltam el őket. Csak később, amikor nővé lettem, akkor figyelt fel rám mindenki, pedig szerintem nem sokat változtam az évek során, és most sem érdekel, hogy hogyan látnak az emberek."