Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Érdemes a mai napon elgondolkodnunk a hosszú távú terveinken. Ha szánunk erre egy kis időt, akkor rájöhetünk arra, hogy milyen lépéseken keresztül vezet az út a nagy cél felé.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold együtt áll a Plútó bolygóval. Érdemes elgondolkodnunk saját vágyainkon, motivációinkon. Foglalkozzunk lelkünkkel, ebben az időszakban gyógyító folyamatokat indíthatunk el magasabb szintű énünk segítségével.

Nagyon alkalmas az idő arra is, hogy elmélyüljünk a mágia, gyógyító erők, okkultizmus tanulmányozásában. Sok mindent meg fogunk érteni, és át fogunk érezni, ha ilyen témákkal foglalkozunk ebben az időszakban.

A Hold belép a Bak csillagjegybe. Reggel nehezen ébredünk, minden lassabban megy, szánjunk egy kicsit több időt a készülődésre és munkába menet az utazásra. Csontjainkat, térdeinket, izületeinket óvjuk, ez a nap nem a legalkalmasabb arra, hogy erőteljes sportolásra szánjuk rá magunkat.

Emellett ez a nap mindenféle bőrápolásra is nagyon alkalmas. Érdemes tehát szabadidőnkben inkább visszavonulni és bőrünk, hajunk, körmeink állapotára koncentrálni. Ilyenkor kedvező hatásúak a haj- és arcpakolások.