Mogyorós kínai kacsamell

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György minden nap egy újabb finomságot ajánl olvasóinknak. Ma egy igazán ínyenc étel receptjét ismerteti.
Vágólapra másolva!

Hozzávalók négy személyre: 2 db kacsamell filé, 4-5 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál étkezési keményítő, 1 maréknyi durvára összetört sósmogyoró, 4 szál újhagyma, 8-10 szem kisebb gombafej, 2-3 levél kelkáposzta, 1 diónyi friss gyömbér, 2 gerezd fokhagyma, fél fej karlábé, 3 evőkanál étolaj.

A kacsa melléről a bőrt éles késsel fejtsük le, majd vágjuk vékony szeletekre. Tegyük egy tálkába, szórjuk rá az étkezési keményítőt és két evőkanál szójaszószt. Keverjük jól össze, majd tegyük pár órára a hűtőbe.

Az újhagymát vágjuk 3-4 centis darabokra, a karlábét vágjuk kétfelé, majd szeleteljük lapokra, a kelkáposztát két centis kockákra aprítsuk, a gombákat, ha szükséges vágjuk kétfelé.

Forrás: Kaldeneker György receptjei

Egy nagy serpenyőben vagy wokban forrósítsuk fel az étolajat, tegyük bele bepácolt és felszeletelt kacsamellet. Érős hőmérsékleten, állandóan kevergetve pirítsuk. Ha már kezd pirosodni a hús, adjuk hozzá a gyufaszál vékonyságúra felvágott gyömbért és fokhagymát. Keverjük össze, és a többi feldarabolt zöldséget is dobjuk mellé. Kevergetve még legalább két percig pirítsuk együtt. Szórjuk hozzá az összetört mogyorót és csorgassuk rá a szójaszószt, majd forraljuk jól össze.

Tálaljunk egy nagy tányér közepére párolt rizst, majd a tetejére halmozzuk a mogyorós kacsából.