Vasárnapi horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Vízöntő csillagjegyben halad és együtt áll a Nappal, valamint a Merkúr bolygóval is, ezért kedvesünk, házastársunk tud nekünk vigaszt nyújtani.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold a Vízöntő csillagjegyben halad, ami egészségügyi vonatkozásaiban a lábszárakat, a bokákat valamint a mirigyrendszert érinti. Aki hajlamos a visszérre, jól teszi, ha ezekben a napokban kerüli a hosszas állást, ne tervezzünk erre az időszakra bevásárló körutakat. Érzelmi szempontból a Hold nincs a legjobb helyen a Vízöntőben, nem tudja kedvező hatásait kibontakoztatni. Kissé kihűlnek az érzelmek, helyükbe lép a függetlenség iránti vágy. A kötelékek oldódnak ilyenkor. Jó, ha ezt tudatosítjuk magunkban, így nem fogunk neheztelni partnerünkre, ha kissé ridegebbnek érezzük, mint máskor.

Ma a Hold együtt áll a Nappal, valamint a Merkúr bolygóval is, ezért kedvesünk, házastársunk tud nekünk vigaszt nyújtani, még abban az esetben is, ha már régóta rossz kapcsolatban élünk. Most megtehetjük az első lépést egymás felé, azonban ez még nem elég a jó kapcsolathoz: az első lépést másodiknak is kell majd követnie. Emellett igazán érdemes most elgondolkodnunk azon, hogy a hétköznapokban, kapcsolatainkban hol, és mely ponton követünk el sorozatos hibákat. Miből erednek félreértéseink? Hol gyökereznek konfliktusaink? Elég jól kommunikálunk, amikor másokkal kapcsolatot teremtünk? Ezek a kérdések most olyan módon nyilvánulnak meg számunkra, amikor nagyon is objektíven tekintünk arra, hogy miként helyezkedünk el saját kapcsolatainkban, hol van a helyünk a világban.