Egy rajongó miatt válik Heather Locklear?

Vágólapra másolva!
A Melrose Place sztárja múlt hét csütörtökön jelentette be, hogy 11 évnyi házasság után elválik férjétől, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Most kiderült, hogy a döntés oka Richie Sambora egyik túlbuzgó rajongója volt, aki meztelenképeket küldött magáról.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben egyébként sem volt túl harmonikus a házasság Heather Locklear és Richie Sambora között. Közeli ismerősök elmondása szerint a színésznő nehezen viselte a rockzenész életvitelét (amit több mint egy évtized alatt sem bírt megszokni), folyamatosan féltékenykedett, emiatt állandóan veszekedtek. A zenész bizonygatta, hogy ő sosem volt hűtlen, de Heather nem tudta elfogadni, hogy férjét folyton idegen nők környékezik meg. A hölgyek között volt egy mindenre elszánt rajongó is, aki rendszeresen zaklató levelekkel bombázta a Bon Jovi gitárosát. Legutóbb egy fotósorozatot is küldött, amelyben provokatív képeket mutatott be magáról.

"Heather ettől teljesen kikészült" - mesélte a színésznő egyik közeli ismerőse. "Ez már neki is sok volt. Richie pedig azóta is magyarázkodik, hogy nem történt semmi közte és az őrült rajongó közt, nem ő kért a nőtől ilyen fotókat."

A színésznő állítólag véletlenül találta meg a titkos e-mailt, és órákkal később már az ügyvédjével beszélt. Richie Sambora éppen turnén volt, egyik biztonsági embere közölte vele a hirtelen döntést. A zenész azóta is úgy érzi, hogy felesége elhamarkodott döntést hozott, ráadásul olyan ügy miatt, amelynek semmi jelentősége sincs.