Sheryl Crow beszélt a szakításáról

Vágólapra másolva!
Az énekesnő először szólalt meg nyilvánosan azóta, hogy kiderült, Lance Armstrong mégsem veszi feleségül. Sheryl Ellen Degeneres televíziós show-jában mesélt a szakításról, ahol az Always On Your Side című számát is elénekelte szerelme emlékére.
Vágólapra másolva!

Sheryl Crow láthatóan jó állapotban érkezett a forgatásra, úgy festett, mint akit nem viselt meg túlzottan a szakítás. Ellen Degeneres beszélgetős műsorában először jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy múlt héten kiderült, mégsem lesz esküvője, mert az utolsó pillanatban Lance Armstrong kerékpároslegenda meggondolta magát. Bár a szakítás okairól nem tudhattunk meg többet, az énekesnő arról mesélt, hogyan sikerült talpon maradnia a nehéz pillanatokban.

"Nagyon nehéz időszakom volt az elmúlt hetekben. A barátaim álltak mindvégig mellettem, nagyon sok erőt adtak, amit nem győzök nekik folyamatosan megköszönni. Nélkülük sokkal rosszabb lenne az egész. Bár a szakítást nehezen viseltem, azt már tudom, hogy mivel a nyilvánosság előtt élem az életem, mindennap csak az adott napra szabad koncentrálnom. Ráadásul nagyon sok ember kedves velem, pedig nem is ismernek, és ez most nagyon jólesik" - mondta Sheryl a beszélgetés során.

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a barátai nem hagyják, hogy depresszióba essen a történtek után. "Folyamatosan piszkálnak, hogy ne hagyjam el magam. Azt mondják, hogy olyan gyorsan kell visszaülni a biciklire, ha leesel róla, amilyen gyorsan csak lehet. Ilyenkor mindig azt mondom, ha lehet, én egyáltalán nem ülnék biciklire."