Vágólapra másolva!
A szerelmesek napján a Sikoly című film sztárja a fellegekben járhat, ugyanis két napja kérte meg kezét barátja, John Light. Egyelőre még nincs kitűzve az esküvő konkrét dátuma, de a színésznő szeretne még idén férjhez menni.
Vágólapra másolva!

Igazán klasszikus romantikának nevezhető John Light leánykérése, aki térdre ereszkedett és Shakespeare-t szavalt kedvesének, amikor átadta a gyűrűt. Neve Campbell teljesen meghatódva mondott azonnal igent, és bár az esküvő időpontja még nem ismert, a színésznő annyit elárult, hogy szeretne még idén oltár elé állni. Neve-nek nem ez lesz az első házassága. 1997-ben vált el Jeff Colttól, a kanadai színésztől, azóta sem lehet tudni, hogy miért ment tönkre akkori kapcsolata. Azóta Neve inkább a munkára koncentrált, és egy ideje a brit színésszel osztja meg életét, aki két napja a kezét is megkérte.

A Sikoly című film sztárja azt is elmondta, nem bánja, hogy nem olyan híres, mint öt évvel ezelőtt, mert akkoriban sokkal nehezebb élete volt. "Folyamatosan ismeretlen emberek zaklattak, és nagyon furcsa leveleket is kaptam. Persze a Sikoly című film ötleteivel is megvicceltek néhányan, szóval nehéz volt akkoriban. Néha elképesztő, hogy a rajongók mire képesek, csak hogy felhívják magukra a figyelmet. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a vihar már lecsillapodott körülöttem, így sokkal könnyebb a magánéletem is."