Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold a Nyilas csillagjegyben halad és együtt áll a Plútó bolygóval, kvadrátban áll a Nappal. Felkavaró, nyugtalanító a mai konstelláció és hajlamosak leszünk a feszültséget másokon levezetni.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold a Nyilas csillagjegyben halad. Ma hajlamosabbak vagyunk arra, hogy minden magunkhoz vett táplálékot elraktározzunk, így nagyobb a hízás esélye. Bár erőteljesen vágyhatunk a bőséges, nehéz étkezésekre, próbáljuk meg kicsit visszafogni magunkat. Ebédre készítsünk magunknak gyümölcssalátát szőlőből, ananászból és körtéből, szórjuk meg apróra vágott dióval vagy mandulával. Ezzel nemcsak egy könnyű, tápláló és finom ebédet tudunk elfogyasztani, de a téli, fertőzésekre hajlamos időszakban olyan fontos vitaminokkal is elláthatjuk a szervezetünket. Az olajos magvak pedig a gondolkodást is serkentik és bőrünknek is jót tesznek.

Ma a Hold együtt áll a Plútó bolygóval, kvadrátban áll a Nappal. A konstelláció alaposan felkavar minket, ami lelkünkben a káosz érzését keltheti. Úgy érezhetjük, hogy szinte szétfeszít minket a harag, s mindjárt robban a bomba. Ha pedig valaki -szerencsétlenségére- belénk köt, akkor rázúdítjuk minden dühünket. Aki problémás alkat és könnyen elönti az agresszió, talán nem tudja magát visszafogni, ennek eredménye akár testi erőszak is lehet. Ez a viselkedés -akár gyermekünkkel, akár pedig házastársunkkal szemben alkalmazzuk- nem célravezető, s nagyon gyorsan érezteti negatív hatásait, esetleg a kapcsolat felbomlásához is vezethet. Igyekezzünk minél megfontoltabban reagálni a minket érő helyzetekre: legjobb, ha tízig számolunk, mielőtt bármi olyasmit tennénk vagy mondanánk, amit később megbánhatunk. Talán most a saját motivációinkon is érdemes elgondolkodni: valóban akarunk valamit vagy csak a másikat szeretnénk megbántani?