Vágólapra másolva!
A Ponyvaregény sztárja eléggé megdöbbent, amikor kiderült, hogy a többi vendéggel együtt kapta meg a meghívóját arra az esküvőre, amelyen neki kellett kimondania a boldogító igent.
Vágólapra másolva!

Samuel L. Jackson gyakorlatilag tudta nélkül lett gyorsan vőlegény, majd azonnal férj is. LaTanya Richardson - akivel már közel 30 éve van együtt - nem akart semmit a véletlenre bízni, ezért nem várta meg, hogy a színész megkérje a kezét, hanem szervezett egy esküvőt magának. Samuel nem is sejtett semmit az egészből, csak mikor egy nap hazaért, a barátnője egyszerűen a kezébe nyomott egy meghívót, és csak annyit mondott: "Gyere el!"

"Képzelhetik, mennyire megdöbbentem" - emlékszik vissza a színész. "Kapok egy meghívót a saját esküvőmre. Ugyanolyat, mint a többi vendég. Persze nem maradt sok választásom ezek után, csak elmentem az esküvőmre. A ceremónia olyan volt, mint egy hatalmas show, összesen 23 koszorúslány volt, sőt, még énekesek és tánckar is fellépett. Egy csomó híres ember is eljött, én meg azt sem tudtam, mit is csinálok most éppen. Egész New York ettől volt hangos, nagy buli volt, az biztos."