Goldie Hawn születésnapi tetoválása

Vágólapra másolva!
Érdekes ötlettel ünnepelte meg hatvanadik születésnapját Goldie Hawn: családjával együtt tetoválást csináltatott magának. Nyaralás közben egy hirtelen ötlettől vezérelve döntötték el, és a végeredmény után sem bánta meg senki az extrém ünnepi ajándékot.
Vágólapra másolva!

A 60 éves színésznő éppen családjával nyaralt Tahitin, amikor születésnapja alkalmából úgy határozott, hogy valami rendhagyó dologgal fogja emlékezetesé tenni ezt a kerek évfordulót. A különleges esemény helyszíne egy tetoválószalon volt, ahonnan a család összes tagja egy-egy saját maguk által kreált tetoválással térhetett haza. A kissé furcsa ötletet Goldie Hawn később így magyarázta: "Ez nem egy előre megtervezett akció volt, spontán jött az egész. Bár nem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyesmire, de amikor az idősebbik fiam azt mondta, hogy tetováltassunk, annyira furcsán hangzott, hogy azonnal beleegyeztem. Felkerestünk egy helyi szalont, s azon ötleteltünk, hogy ki milyen rajzot tetessen magára. Végül úgy oldottuk meg a helyzetet, hogy egymásra tetováltunk, persze egy szakember segítségével, felügyeletével. Nekem a fogadott lányom egy szívet rajzolt a lábamra, és el kell mondanom, hogy nagyon jól néz ki. Én egy G betűt írtam fel Kurt (Russell) bokájára, a fiúk pedig egymásnak rajzolgattak. Remek móka volt, egyáltalán nem bántuk meg, hogy elmentünk."