Geri Halliwell már a szülésre készül

Vágólapra másolva!
A volt Spice Girl évekkel ezelőtt el sem tudta volna képzelni, hogy gyermeket vállal. Most azonban már minden napját az anyaság gondolata tölti ki. A hetedik hónapban járó Geri Halliwell már nevet is választott a babának.
Vágólapra másolva!

Geri elmondta, hogy vagy Stella, vagy Leonardo lesz a baba neve, attól függően, hogy kisfiúnak vagy kislánynak ad majd életet. A 33 éves énekesnő direkt nem akarja előre tudni gyermeke nemét. Bár korábban rettegett az anyaság gondolatától, a Spice Girls egykori tagja most nagyon boldog, hogy végül így alakultak a dolgok. Ebben a felismerésben Victoria Beckham is sokat segített neki, akivel az utóbbi hónapokban kibékültek, és ismét jó barátnők.

"Ez a terhesség sok dolgot megváltoztatott bennem. Csodálatos spirituális élmény, bár az elején nagyon nehéz volt" - mesélte Geri, aki először beszélt a nyilvánosság előtt áldott állapotáról. "Az első hónapokban sokszor nagyon rosszul voltam, és lelkileg is nehezen viseltem a megpróbáltatásokat. Ráadásul gyorsan elkezdtem felszedni a kilókat, mind a mellemre és a fenekemre ment. Eleinte senki sem hitte el, hogy terhes vagyok, úgy néztem ki, mint aki abbahagyta az edzéseket, és egész nap csak gyorskaját zabál."

Az énekesnő azt is elmondta, hogy a terhesség alatt lassan a fejében is a helyre kerültek a dolgok. "Victoria sokat segített nekem abban, hogy megértsem és megszeressem az anyaság gondolatát. Most már úgy érzem, hogy készen állok a baba jövetelére. Szerencsére már az egészségem is helyreállt, és a gyerek is jól van. Nagyon várom, hogy anya lehessek."