Szerdai horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Mérleg csillagjegybe és szemben áll a Nappal, kvadrátban a Plútó bolygóval. Bár nagyon vágyunk a harmóniára, párkapcsolatunkban komoly feszültségek jelentkezhetnek.
Vágólapra másolva!

Ma a Hold belép a Mérleg csillagjegybe. Egészségügyi vonatkozásaiban ez főleg a vese területét érinti. A kínai filozófia szerint a vesékben tárolódik a velünk született energia, mely egész életünkön át elkísér. Ha tehetjük, használjuk ki a munkaszüneti napot és töltsük fel magunkat energiával. Tartsunk egy gyümölcs- vagy zöldségnapot, hogy ellássuk szervezetünket a szükséges vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Menjünk ki a szabadba, sétáljunk legalább egy órát, szívjük tele a tüdőnket friss levegővel. Vegyünk illóolajos fürdőt és radírozzuk le a bőrünket. Természetesen ne csak a fizikai testünket kényeztessük, hanem a szellemünket, lelkünket is. Olvassunk el egy jó könyvet, hallgassunk kellemes zenét és beszélgessünk minél többet a szeretteinkel. Így sokkal több energiával fogunk tudni szembenézni az elkövetkező napok megpróbáltatásaival.

Ma telihold van, ennek egészségügyi vonatkozásai a következők: a mai napon nem túl szerencsés operációkat végezni, miután a vérzés jóval erősebb, mint más napokon. Ma minél kevesebb félkész terméket főzzünk, illetve fogyasszunk, ezeket a hozzájuk adott mesterséges anyagok miatt érdemes elkerülni, szervezetünk a mai napon a mesterséges adalékanyagokat is könnyebben felszívja. Ma felgyűlhet a kötőszövetekben a folyadék, vizesedést tapasztalhatunk, természetesen csak átmeneti jelleggel. Nagyon sokan nyugtalanok lesznek a telihold hatásaitól, mások éppen ilyenkor vannak igazán elemükben.

Ma a Hold szemben áll a Nappal, s kvadrátban a Plútó bolygóval. Párkapcsolatunkban elszabadulhatnak az indulatok, s mindaz felszínre kerülhet, amiről eddig semmi kedvünk sem volt tudomást venni. A feszültségek leküzdhetetlen, oktalan vágyak vagy kirobbanó érzelmi összetűzések formájában kerülhetnek elő. A legjobb módja az ilyen intenzív érzelmi energiák kezelésének, ha többé nem hunyunk szemet fölöttük, és őszintén szembenézünk velük. Ne riadjunk vissza az őszinte önvizsgálattól, nézzük, meg hol van a saját hibánk a kapcsolat feszültté válásában.