Képzelt barátok és valódi testvérek

Vágólapra másolva!
Gondot jelenthet-e egy iskolába készülő kisfiú életében, ha több lány osztálytársa lesz, mint fiú? Normálisan fejlődik-e az a kisgyerek, aki képzelt barátokat talál ki magának? Traumát jelenthet egy gyereknek az, ha édesapja második házasságából féltestvére születik? Olvasóink kérdéseire válaszol Benda Viktória gyermekpszichológus.
Vágólapra másolva!

Kedves Viktória!

Kétgyermekes anyuka vagyok, Dani fiam 6 éves múlt, beiskolázás előtt áll, Dóra lányom 3 és fél éves, ovis. A problémám amiért a segítségedet kérem, a suliválasztással kapcsolatos. Azt tudnod kell a nagyfiamról, hogy koncentrációképesség-hiányt állapítottak meg nála szeptemberben az oviban, így most hetente egyszer járunk logopédiai foglalkozásra. Mi ezt a problémát természetesen már sokkal hamarabb észleltük, mióta járni tud, tulajdonképpen nem bír megülni egy helyben, és igen nagy erőfeszítésünkbe telt a figyelmét sokáig lekötni. Azért a múlt idő, mert mióta a logopédiai foglalkozás van, és még inzenzívebb az odafigyelés otthon is, rengeteget változott, javult a helyzet. Ezt egyébként az uszodában is, ahová hetente kétszer jár, külön kiemelték az óvónőktől függetlenül, hogy igen nagy a változás.

Tavaly szeptemberben indult az ovijukban fejlesztő torna, ami ebben a problémában szintén sokat segít. Az óvónő, aki tartja, azonnal látta a Danival kapcsolatos gondokat, és ő is kiemelten javasolta a zenei irányú iskola választást. Ez az iskola egészen kicsi, minden évfolyamban csak egy osztály van, nagyon szimpatikus volt első látásra, családias, közvetlen, szeptember óta heti egyszeri előkészítő foglalkozásra is járunk. Volt meghallgatás, ahol Danit fel is vették, hiszen elég jó ritmusérzéke van, és nagyon élvezi a zenét. Közben persze több iskolát is megnéztünk nyílt napon, és van egy másik iskola, amely még szimpatikus lenne, 3 első osztály, mindenféle szakkörök, és a tanítónéni, aki szimpatikus volt mindkettőnknek, egyedüliként viszi majd a gyerekeket négy évig.

A problémám tulajdonképpen az, hogy most derült ki, hogy a zenei iskolába felvett gyerekek között csak 4 fiú van. És ugye nem lehet tudni, hogy ez a szám marad-e a beíratásig. Én nem látnám ezt akkora gondnak, mert a fiam a szeleburdisága mellett egy igen érzékeny gyerek, és nagyon jóban van a lányokkal is, és nem baj, ha jobban odafigyelnek rá. De a férjem szerint ez nagyon nem jó, mert nem lesznek barátai, és nem jó, ha ennyire elbillen a mérleg. Akkor ugye marad a másik suli, ami elég erős, és én félek, hogy fél év múlva megbánjuk, hogy nem a zeneibe vittük. Több szól mellette, mint ellene, de nem tudjuk eldönteni, hogy egy ekkora gyerek lelkében ez mekkora gondot okozna.

Előre is köszönettel várom válaszod

Dorottya


Kedves Dorottya!

Ne aggódjatok, nem lesz semmi hátránya abból Daninak, hogy pár fiútársával együtt sok lány veszi majd őt körül a leendő osztályában. Sőt: a nemeknek ez az aránya még jobban kihozhat belőle fiús tulajdonságokat, mert azzal is meg akarja különböztetni magát a lányoktól.

Azt javaslom, hogy iskolaválasztással kapcsolatos döntésetekben vegyétek figyelembe a Danival foglalkozó szakemberek véleményét.

Kívánom, hogy sikerüljön megtalálni Dani számára a lehető legmegfelelőbb osztályt és tanító nénit!

Üdvözlettel: Viktória