Pink virtuális szexre kényszerül

Vágólapra másolva!
Állítólag a nagyszájú énekesnő boldog házasságban él, hálószobája rendszerint mégis üres. A házaspár az interneten éli szerelmi életét, de Pink szerint ezzel nincs semmi baj.
Vágólapra másolva!

Pink a Mirror magazinnak elmondta, hogy kedveli ezt az új játékot, bár azért él a virtuális szex adta lehetőségekkel, mert rá van kényszerülve, ugyanis hogy új albumát népszerűsítse, állandóan úton van, s férje, Carey Hart is gyakran utazik el otthonról motorversenyekre. Persze jó is van a dologban: így nem fogják megunni egymás, hiszen esküvőjük óta csak háromszor voltak egy-két napig egymás mellett.

"A mézeshetek óta alig láttam a férjemet" - mesélte a magazinnak a popsztár. "Szerencsére a kapcsolatunk olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást. Az elmúlt néhány évben, amikor csak randizgattunk, mindig eldugott hotelek szobáiban találkoztunk, szóval hozzá vagyok szokva a nélkülözéshez. Most azonban még ez is nagyon nehezen menne, így webkamerán keresztül adunk örömöt egymásnak. Persze ez nem az igaz, de egyre jobban kedvelem."

Az énekesnő elmondta, hogy nagyon élvezi a virtuális szexet, és amikor csak tehetik, együtt vannak férjével a neten. Pink csupán egyetlen dologtól retteg: "Mostanában kiújult a paranoiám, hogy esetleg egyszer valamit rosszul csinálok, és apám otthoni gépén jelenik majd meg a meztelen képem élő egyenesben" - mondta az énekesnő. Apukája kevésbé, rajongói annál inkább örülnének ennek a kis hibának.