Sok a felkészületlen leendő anyuka

Vágólapra másolva!
A legtöbb fiatal nőt felkészületlenül éri az anyaság élménye, ezért a legtöbbjük sokkal nehezebben viseli a szülés utáni időszakot, főleg akkor, ha hamar vissza kell mennie a munkahelyére - derült ki egy friss nemzetközi felmérésből, amely az Annals of Family Medicine amerikai orvosi szaklapban jelent meg.
Vágólapra másolva!

Amerikában törvény szabályozza, hogy szülés után mikor mehetnek vissza a nők dolgozni (ez az ő érdekeiket is védi, mert a távollétükben nem bocsáthatják el őket), de a világ más országaiban a nők sokkal hamarabb kényszerülnek visszatérni a munkahelyükre. A 700 nőt vizsgáló kutatás szerint a legtöbben nincsenek felkészülve arra, hogy szülés után otthon és a munkahelyén egyaránt eleget tegyenek a kötelezettségeiknek.

Ez persze nem a nők hibája: a kutatást végző szakértők szerint a társadalmi nyomás igen jelentős szerepet játszik ebben a folyamatban. Kiderült ugyanis, hogy a dolgozó anyák 76 százaléka a szülés után egy éven belül újra munkába áll, sőt 41 százalékuk már alig három hónappal a baba születése után később visszamegy munkahelyére, ami nem szerencsés sem az anya, sem pedig a gyermeke szempontjából. Ideális esetben - állítják a szakértők - minimum 16 hét otthonmaradásra lenne szüksége az anyának és a gyereknek.

A hatalmas elvárásoknak és a megterhelésnek testi tünetei is jelentkeznek: az adatokból kiderült, hogy az elsőgyermekes anyák közel 60 százalékának emlőpanaszai voltak, 50 százalékuk rendszeres fejfájással küzdött, egyharmaduk pedig hátfájásra is panaszkodott. Ezenkívül a megkérdezettek közül több mint 350-en nem kívánták annyira A szexet, mint a szülés előtt.

A kutatást végzők szerint a fiatal anyáknak kimerítő tájékoztatásra lenne szükségük arról, hogy mi is vár rájuk a szülés után, amellett, hogy a munkáltatók is kezelhetnék rugalmasabban ezt a problémát.

(forrás: Informed portál)