Kishírek a sztárvilágból

Vágólapra másolva!
A változások ideje jött el a sztárok életében. Eminem megint elválik feleségétől, Demi Moore pedig örökbe fogadna egy gyermeket. Lindsay Lohan új vallást talált magának, hogy ne unatkozzon, míg Jessica Alba a nagyvonalúságot gyakorolja. Rövid híreink a hírességek világából.
Vágólapra másolva!

Az biztos, hogy nem Eminemet fogják a boldog és tartós házasságok követendő példájaként emlegetni. A rapper ugyanis ismét válni készül feleségétől, összesen 82 nappal második esküvőjük után. A hírt szóvivője jelentette be tegnap, aki nem tudott részleteket elárulni az ügyben. "Eminem döntött, és nem akar tovább várni" - hangzott el a nyilatkozat. "Nem kívánt magyarázatot adni, csupán annyit mondott, hogy hibázott, és most ki kell lépnie ebből." Reméljük, hogy harmadszorra nem követi el ugyanazt a hibát a bötrányhős zenész, vagy ha mégis, legalább más partnert keres magának hozzá.

Forrás: Red DotForrás: Red Dot

Demi Moore

Eminem



Demi Moore és Ashton Kutcher is magyarázkodott a sajtónak a héten. A színészpáros szeretné, ha végre a legelszántabb újságíró is megértené, hogy a színésznő nem terhes, csupán gyermeket szeretne, ez a kettő még Hollywoodban sem ugyanaz. Demi férje tehát kiselőadást tartott terveikről, amelyben csak egy gyermek örökbefogadása szerepel. "Egy éve mondja mindenki, hogy Demi terhes" - mondta a fiatal sztár. "Rájöhetnének már, hogy ez nem igaz. Terveink között azonban a gyermek is helyet kapott, csak szívesebben adoptálnánk egyet Kambodzsából vagy máshonnan."

Miközben mások válnak, vagy a család gyarapításán dolgoznak, Lindsay Lohan új spirituális élményt keresett magának. A színésznő a táplálkozási problémák ellen talált magának új gyógyszert, ez pedig kabbalista vallás. A Kids' Choice Awards díjátadón a gyermekszínészből lett szexszimbólum vékony vörös karkötőt viselve jelent meg, amely állítólag a szemmel verés ellen hatásos. "Mindenkinek szüksége van valamire, ami segít túlélni a nehéz helyzeteket. Én ebben találtam meg önmagam" - nyilatkozta a sötét varázslatok kivédését tanulgató tinisztár, aki szívesen lépne Madonna és Gwyneth Paltrow nyomdokaiba, természetesen nemcsak a vallás területén.

Forrás: Red DotForrás: Red Dot

Jessica Alba

Lindsay Lohan


Jessica Alba sokkal világiasabb problémákkal foglalkozik az utóbbi időben. Hetek óta viaskodik ugyanis a Playboy című férfimagazinnal, mivel az engedélye nélkül jelentek meg róla fotók a lapban. A színésznő komoly perrel fenyegette meg az újságot, amelynek köszönhetően Hugh Hefner még időben kibújt vörös hálószobájából, és személyesen kért bocsánatot. A Fantastic Four sztárjának úgy látszik ennyi bőven elég volt, mert tegnap bejelentette, hogy eláll a pereskedéstől. Hiába, az öreg Hugh sármja még mindig működik.