Pénteki horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold belép a Skorpióba, trigonban áll a Marssal és a Vénusszal. Kellemes, minden szempontból kedvező nap áll előttünk.
Vágólapra másolva!

A Hold ma belép a Skorpió jegyébe. Intenzíven, energikusan élhetjük meg a következő két napot, legyen bármilyen érzelem az életünk középpontjában. Mindent szenvedélyesen és mélyen tapasztalunk meg. Ez persze nem mindig jó, hiszen mindent komolyan magunkra vehetünk, és a negatív érzések, a sértődöttség a lelkünk olyan mély szintjére érhetnek el, hogy sokkal hosszabb ideig rágódunk rajtuk, mint kellene, ezzel pedig saját magunkat emésztjük belülről. Használjuk ki inkább a Skorpió komoly és mélyreható vizsgálódási, kutakodási képességét arra, hogy megoldjunk valamilyen probémát, amely már régóta piszkálja a csőrünket.

A Hold ma trigonban áll a Marssal és a Vénusszal egyaránt. Minden szempontból kedvező, nagyszerű nap elé nézünk, ahol mind szellemi, mind fizikai energiáink a maximumon lesznek, sőt, minden esélyünk megvan arra, hogy ezeket az energiáinkat nagyszerűen ki is használjuk. Munkahelyünkön lenyűgözhetjük a főnökeinket energikusságunkkal és határozottságunkkal, családi körben pedig igen kellemes órákat tölthetünk el. A mai nap nagyszerű arra is, hogy régóta függőben lévő ügyeinket "sínre állítsuk", hiszen ma különösen kedvező fogadtatásban lehet részük. Mivel energiánk szinte kifogyhatatlannak látszik, itt az ideje annak, hogy belevágjunk az edzésbe, és elmenjünk sportolni.