Madonna még egy gyermeket szeretne

Vágólapra másolva!
Bár az utóbbi időben a legtöbb bulvárlap szerint teljesen kihűlt Madonna és Guy Ritchie házassága, a díva minden eddigi pletykát cáfolva kijelentette, hogy még egy gyermeket fog szülni férjének.
Vágólapra másolva!

A korábbi hírek szerint Madonnának már rég a válóperes ügyvéd kiválasztásán kellene gondolkodnia ahelyett, hogy az újabb gyerek vállalásán törné a fejét. Olvashattuk, hallhattuk már korábban, hogy az énekesnő külön hálószobában alszik, mert nem bírja elviselni férje horkolását (egyes pletykák szerint már közelségét sem), de arról is cikkeztek, hogy mindennapos a tányérdobálós vita a Ritchie-házban. Állítólag még Elton John és párja is meglátogatta Madonnáékat, hogy szerelmi tanácsokat adjanak, és közösen hozzák rendbe a dolgokat. Igaz vagy sem, Madonna végül megelégelte a házassága végét sejtető pletykákat, és határozottan kijelentette, hogy imádja a férjét, és aki mást ír a lapokban, az hazudik.

Ennek ellenére nem értek véget a rosszindulatú híresztelések, de most mindenki meghökkent, amikor a popsztár bejelentette, hogy újabb gyermeket szeretne szülni férjének. Magyarázata szerint egy második baba csak még erősebbé tenné kapcsolatát a filmrendezővel, és első gyermeküknek, a most 5 éves Roccónak is lenne játszótársa. Igaz, Madonnának már van egy 9 éves kislánya, Lourdes, előző kapcsolatából, de lehet, hogy a mostohatestvérek nem jönnek ki túl jól egymással, azért kellene még egy gyerek. Madonna már 47 éves, ami pedig eléggé kockázatos kor a gyermekvállaláshoz. Bár a korábbi tapasztalatokból okulva kijelenthetjük, hogy Madonnát nem igazán szokta zavarni a kora.

Egyik közeli barátja a Star magazinnak elmondta, hogy Madonna nagyon komolyan gondolja a második közös babát férjével: "Nagyon szeretik egymást, és szeretnének egy újabb gyermeket. Igaz, Madonna hamarosan világ körüli turnéra indul, de remek formában van és terhesen is biztosan bírná a tempót. Sokak szerint túl idős már a szüléshez, de ő olyan fitt és egészséges, amelyet sok harmincas nő csak irigyelne. Ha valamit a fejébe vesz, akkor azt véghez is viszi, és ez a gyerekvállalással sincs másképp."