Hilary Duff tippeket ad

Vágólapra másolva!
A mindössze 18 éves énekesnő közismerten divatbolond hírében áll, saját bevallása szerint naponta háromszor is átöltözik. Nemrég a Telegraph magazinnak nyilatkozott Hilary Duff, kedvenc tervezőiről és öltözködési szokásairól mesélt.
Vágólapra másolva!

Hogy egy tinédzser bolondja lehet a divatnak, kétségtelenül Hilary Duff az egyik legjobb példa erre. A fiatal tehetség naponta akár háromszor is ruhát vált, igyekszik minden nyilvános megjelenésekor új külsőt mutatni a nagyközönségnek, de még a sarki fűszeresnek is előszeretettel öltözik ki, ha éppen úgy tartja kedve. A Telegraph magazinnak interjút adó énekesnő elmondta, hogy már évek óta nagyon komolyan érdekli a divat, rendszeresen vásárolja az összes ilyen témájú lapot, és minden reggel fél órát tölt azzal, hogy a netes divatmagazinokat böngészi.

A kedvenc márkáiról és tervezőiről is mesélt a fiatal sztár, aki szerint minden csak azon múlik, hogy milyen kombinációban párosítjuk kedvenc ruháinkat. "Imádom Vivienne Westwoodot és Vivienne Tamot, az ő ruháik szabadon vegyíthetőek, és nagyon jól állnak mindenkinek. Alessandro Dell'Acqua kollekcióit is csak dicsérni tudom, egyszerre elegáns és fiatalos stílust adnak az embernek. Marc Jacobs cipői szinte minden hangulathoz passzolnak, és a Balenciaga táskák még jobban feldobják az egész összhatást."

Hilary azt is elmondta, hogy ünnepi ruhák kiválasztásánál szereti a nosztalgikus, vagy kissé extravagáns dolgokat előnyben részesíteni. "A vörös szőnyegen minden megengedett, ami jól néz ki. Tavaly az American Music Awards díjátadón egy kis fekete, tollakkal díszített ruhában léptem fel, szerintem nagyon szórakoztató hatást keltettem. Számomra az is divat, ami megmarad az emberek emlékezetében, még ha nem is feltétlenül pozitív emlékként."